Márki-Zay: A pártoknak egyáltalán nem kellene elindulniuk az önkormányzati választásokon

Dobrev Klára árnyékkormányát a korábbi miniszterelnök-jelöltvakvágánynak tartja.
„Ha az önkormányzati választáson megosztott ellenzék indul, akkor a Fidesz foggyőzni. Ezért fontos, hogy a pártok ne külön utakon járjanak, sőt én azt isszeretném, hogy ha a pártok nem is pártszínekben, vagy egyáltalán nem isindulnának” – jelentette ki Márki-Zay Péter hétfőn este az
ATV Egyenes beszéd
címűműsorában.
A korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint az amúgy az európai parlamentiválasztásokkal egy napra időzített referendumon lokálpatrióta, civil közösségeknekkellene csak elindulni, hiszen – mint mondta – csak nekik van esélyük a Fideszjelöltjeivel szemben. Márki-Zay szerint a pártok egyébként részt vehetnek ezenösszefogásokban, valamint azt mondta, ha viták vannak, akkor előválasztásra vanszükség az önkormányzati választások előtt.
Azt azonban kiemelte, hogy az európai parlamenti választáson nincs szükség teljesellenzéki egységre.
Nem maradt ki a Dobrev Klára vezette DK-s
árnyékkormány
sem: Márki-Zay szerintez csupán távolabb visz a Fidesz leváltásától, hiszen a Fidesznek Dobrev az ideálisellenfél, mivel – értékelése szerint – infl uenszereiken keresztül őt támogatták azelőválasztáson is.

hvg.hu