A főépítésztől várják, hogy maradhat-e kifestve a Szent Anna téri buszmegálló

Kifestette a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a miskolci Szent Anna téri buszmegálló váróját. Az Afrikát idéző hangulatú alkotásnak nagy sikere van, a közösségi oldalon, sokan jelezték, hogy nekik tetszik, sokkal szebb és hangulatosabb így a buszváró, mint az összefirkált, elhanyagolt társai. Kérdés azonban, mi lesz az alkotás sorsa, hiszen azt a kutyapárt valószínűleg engedély nélkül festette.

Mint ismeretes, tavaly a párt Pécsen egy fedett, színes várót állított fel az egyik buszmegállóban, ahol a várakozók számára nem volt beálló, de azt a város önkormányzata elszállíttatta.

Mi lesz a miskolci, egyedi buszváró sorsa? – kérdeztük Mokrai Mihálytól, a miskolci közgyűlés városüzemeltetési bizottságának alelnökétől.

Elöljáróban elmondta: arról nem tud nyilatkozni, hogy maradhat-e a dekoráció vagy sem, mert egyelőre nincs kialakított álláspont. A főépítésznek kell eldöntenie, hogy illik-e a színes buszváró a városképbe, a környezetbe, vagy sem. Ha igen, akkor maradhat.

– Nem gondolom, hogy azokat a városokat kellene követnünk, amelyek elbontják vagy elszállíttatják a kutyapárt által létrehozott dolgokat. Ha valamilyen hasznos célt szolgál az akciójuk, akkor örülnünk kell, hogy megoldottak egy problémát. Nekem tetszik az afrikai buszváró, de a főépítész mondja majd ki a végső szót. Az igaz, hogy a munkálatokhoz engedélyt kellett volna kérni, de ismerjük a kutyapártot, ők nem az engedélykérésről híresek – fogalmazott az alelnök.

boon.hu