A miskolci Mile Lajos elköszönt, Tuniszban folytatja

Elköszönt Mile Lajos főkonzul: „Itthon éreztem magam Kolozsváron”

Búcsúvideóban mondott köszönetet és összegezte a kincses városban eltöltött nyolc évét Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának leköszönő vezetője. 

Mile Lajos a Maszolnak elmondta, a megbízatása július 31-én, vasárnap jár le. Megtudtuk, a magyar külgazdasági és külügyminisztériumban egy bonyolult eljárási procedúra szabályozza, melyik külképviseleti vezető meddig marad egy-egy adott szolgálati helyen, és az ő esetében már többszöri hosszabbítás is történt, aminek nagyon örült. Mile Lajos kérdésünkre elmondta, szeptember 10-éig kell elfoglalnia új szolgálati helyét Tunéziában. Megtudtuk még, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán a helyét egy belsős munkatárs veszi majd át.

Elköszönő videójában egyházi és világi vezetőknek, a kulturális élet szereplőinek, a partnerszervezeteknek és a konzulátus munkatársainak is megköszönte az együttműködést a leköszönő kolozsvári főkonzul, kiemelve a román hatóságok segítőkészségét. „Itthon éreztem magam Kolozsváron” – jelentette ki Mile Lajos.

„Valahogy úgy alakult az eddigi életem, csak akkor tudtam jól teljesíteni, ha bizalom vett körül és nem a gyanakvás vagy a rosszindulat” – mondta Mile Lajos, aki éppen ezért így alakította a kapcsolatait is, hogy mások is ezt érezék, „a bizalmat, a közvetlenséget”.

 

 

Megosztotta: ragaszkodik ahhoz a kitételhez, hogy csak az foglalkozzon közélettel, aki szereti az embereket, „legyenek azok bármilyen utálatosak vagy mostohák is néha”. Búcsúvideójában elmondja, nem tagadja, gyermekkora óta utálja a hivatalokat, mert sok rossz élménye van velük. Most viszont „azzal hízelgek magamank, hogy a konzulátusra úgy tudnak bejönni az emberek, hogy segítőkészségre találnak, megértő, udvarias kollégák segítik az ügyes-bajos dolgaikat” – mondta. Hozzátette: az ajtaja mindig mindenki előtt nyitva állt, továbbá igyekezett a beszédmódját is úgy formálni, hogy minél természetesebb, emberközelibb legyen, és komoly segítsége volt ebben a humor, „kerülve a bumfordiságot”.

Bízik benne, érzékelhetővé vált a főkonzulátusnak az a törekvése, hogy a kulturális életet intenzívebbé tegye felolvasásokkal, könyvbemutatókkal, kiállításokkal, közönségtalálkozókkal, de említette még a Kolozsvári Magyar Napokat, amelyben hol szervezőként, hol társszervezőként vállalt szerepet, vagy akár a színházi eseményeket és egyéb, a Bánffy-palotában megtartott alkalmakat.

Az 1958-ban Debrecenben született Mile Lajos volt országgyűlési képviselő, a Lehet Más a Politika egykori parlamenti frakcióvezető-helyettese, annak idején részt vállalt az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, az MDNP és az LMP megalakulásában is. 2014-től volt Magyarország kolozsvári főkonzulja.

Mile Lajos elmondta, Temesvártól, Aradtól Nagyváradig, vagy akár Szatmárnémetiig, Nagybányáig mindig örömmel vették, ha ott tudtak lenni a rendezvényeken, vagy ők álltak elő egy-egy kezdeményezéssel. „Akik ismernek, tudják, hogy ódzkodom a hangzatos szólatomoktól. Nem vitás, szükség van a biztató szavakra, a méltánytalanságok, a drámai helyzetek felemlegetése sem mindig hiábavaló. (…) Vitathatatlan a helyben maradás vállalásának erkölcsi vonzata, ám mégis életszerűbbnek, távlatosabbnak tartom azt az igyekezetet, ami a helyben boldogulás módozatait kutatja” – fogalmazott a leköszönő főkonzul. Kiemelte: a magyar kormány vonatkozó döntései ahhoz járulnak hozzá, hogy bővíteni lehessen a helyben boldogulás területeit.

„A józan belátás azt kívánja, sőt követeli, hogy az összetartozás érzését erősítsék, egymás támogatásában, az összefogásban keressék a helyes magatartás módjait ezekben a cudar időkben” – ajánlotta Mile Lajos, aki hozzátette, Magyarországon erre kevesebb esély lát, de nem először fordulhatna elő, hogy Erdély mutat példát az anyaországnak, „és nem látom akadályát, mindössze lényeglátás, elszánás, intellektuális és erkölcsi bátorság kérdése”.

– a Maszol.ro portálról