Azonnali, 45 százalékos béremelést követelnek a miskolci pedagógusok is

Sztrájkoltak a Földes-gimnázium pedagógusai

Harminc tanár sztrájkolt péntek délelőtt a Földes Ferenc Gimnáziumban az első két tanítási órában a szakszervezetek által meghirdetett, országos gördülő sztrájk keretében.  boon.hu

63 Responses

      1. Ha neked sem emelték a béredet 2013-tól, akkor azt mondanám, hogy megérdemelnéd a 200%-ot. De neked idén tavasszal megemelték a béredet, a tanároknak viszont nem.

        10
        3
          1. te sem érdemelted azt a minimális tanítást, amit kaptál.

            8
            3
          2. “Ma 2013-ban Magyarországon van:
            3,8-3,9 millió foglalkoztatott,
            ebből 2,6 millió alkalmazásban álló(!!!),
            3 millió nyugdíjas, (nyugdíjszerű ellátás stb.)
            1,4-1,5 millió 14 éven aluli,
            500 ezer munkanélküli,
            900 ezer iskolai rendszerben tanuló, 800 ezer nappali tagozatos (melyből 550 ezer) közép és (250 ezer) felsőfokú intézményben tanul (kis részük már a foglalkoztatottak között is szerepel, tehát ily módon ismétlő adat) – 700-750 ezer fő államilag támogatott képzésben tanul
            és 300 ezer fő, akiről abszolút nem tudunk semmit – miből él, mit csinál? (a KSH kimutatásában “egyéb inaktív” vagy “passzív munkanélküli” meghatározásoknál találhatóak meg)
            Közszféra
            Ebből most azt gondolhatod, hogy a 2,6 millió alkalmazásban álló tartja el a magyar népesség további tagjait (nyugdíjasok, munkanélküliek, gyerekek, segélyek, egészségügy, oktatás stb.)
            A képet azonban tovább kell árnyalni. A 2,6 millió alkalmazásban állóból ugyanis hiába fizet adót és járulékot a közszférában dolgozó, ezt ugyanis csak papíron fizeti! Az állam egyik zsebéből teszi át a másikba a pénzt, hiszen az állami dolgozó 99%-ban nem termel semmit, magyarul: olyan pénzből adózik, amit más keresett meg neki.
            Mielőtt többen felháborodnának, a közszféra dolgozóira természetesen többségében szükség van, hiszen társadalmi érték szempontjából nélkülözhetetlenek: rendőrség, tűzoltóság, egészségügy, tanárok stb.
            De! A lényegen ez most nem változtat, mégpedig a nyugdíjrendszer szempontjából nekünk arra a számra van szükségünk, amely a tényleges adót és járulékokat befizeti az államháztartásba. Ők pedig a versenyszféra dolgozói! (Ők termelik a GDP-t, lakatosok, autószerelők, kőművesek, kereskedők stb.)
            Magyarországon a 2,6 millió alkalmazásban állóból 750 ezer fő az államtól kapja a fizetését, tehát marad 1,8 millió fő! Ők azok, akik a pénzt megtermelik! De a kép még mindig nem teljes, hiszen adó és járulékok szempontjából nekünk a teljes munkaidős alkalmazottakra van szükségünk. (A feketemunka egy részét szürkegazdaságnak hívjuk, ők azok, akik valójában teljes munkaidőben dolgoznak, azonban csupán részmunkaidőre vannak jelentve, ezzel lényegesen kevesebb adót fizetve az államnak.)
            Eljutottunk ahhoz a számhoz, amit eddig kerestünk, honnan folyik be a legtöbb járulék a nyugdíjkasszába? A teljes munkaidős, bejelentett, versenyszférában dolgozóktól, akiknek száma ma 1,6 millió fő!”

          3. Tegyétek át a pedagógusokat is a versenyszférába úgy mint a kulturális dolgozókat, és meglátjuk hány tanár marad a pályán ennyi fizetésért!

    1. Ha neked sem emelték a béredet 2013-tól, akkor azt mondanám, hogy megérdemelnéd a 100%-ot. De neked idén tavasszal megemelték a béredet, a tanároknak viszont nem.

      10
      3
  1. Vigyétek a 32 ezer miskolci nyugdíjas salkaházi 10 ezer Ft-ját. Ők 40 év sumákolás után kapják.
    Kicsit dolgoztak a Magyar Bálint kompetencia szobrán, de ennyi!

    1
    10
    1. Inkább rimánkodjatok az EU-nak, hogy fizessék már ki a pedagógusok béremelését, mert nektek már erre sincs pénzetek az elmúlt 100 év 10 legjobb éve után.

      10
      2
          1. Igen, IMF-EU hitel törlesztést
            összevont oskolákat
            versenyszférába elhajtott tanárokat

            1
            6
          2. Ne hazudj!
            Az összes hitelt a magyar adófizetők törlesztették és nem orbánék!
            Miért nem bontottátok szét az elmúlt 12 évben a korábban összevont iskolákat? Egyáltalán hány új iskolát építettetek az EU-s euromilliárdokból?
            Mutass már nekem versenyszférába elhajtott tanárt!

  2. ugyan már!

    fizetésük megemelését

    a kormány akarja
    a pedagógusok akarják
    az ellenzék akarja
    az EU akarja

    a sztrájkológusok meg a balhét akarják

    2
    9
      1. Nem volt Tanári Kamarájuk, a PDSZ -es Szűcs és tsa-i meg lejáratták magukat.
        Miért nem Brüsszelben tüntettek?
        Miért az Újhülyék s.ggét nyaljátok?

        Ja, hogy a tanárok zsírján sütitek helyi politikai pecsenyéteket…

        Hajrá!

        Ott lesz Nektek. Klara Petrova Dobreva EU-s minimálbére. ?????

        3
        9
        1. Miért kellett volna Brüsszelben tüntetni??? Az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik, a pedagógusok béremelése is a nemzeti kormányok feladata. Miért Brüsszellel akarjátok kifizettetni a béremelést, ilyenkor nem fáj nektek a nemzeti hatáskör elvonása?

          7
          1
          1. Senkinek a rovására. A mindenkori kormány kötelessége, hogy előteremtse a béremelések fedezetét és azt beépítse a következő évi költségvetésbe. Ne mondd már, hogy az elmúlt 100 év 10 legjobb gazdasági évében egyszer sem találtatok lehetőséget a pedagógus béremelés előteremtésére, miközben a rendőrök-katonák háromszor is kaptak béremelést, a közalkalmazottak kétszer, és a központi közigazgatásban dolgozók meg minden évben kaptak valamit.

          2. Persze, mert orbánék annyira hallgatnak bármilyen kamarára vagy szakszervezetre…., kivéve a parlagi Iparkamarát, amibe csontig benyal neki.

  3. érettségi-tétel

    Szűcs Tamás (Tarpa, 1666 körül ) volt fideszes , a Dobrev-szabadságharcot előkészítő tanitanék felkelés vezéralakja, kuruc brigadéros.

    3
    9
    1. Idetartoznak a kuruc Linák is Katalin néven, meg a mit sütsz szűcsei, ahogyan filmben is beállították őket dominohoz. Egy filmben láttam egy részletet a dominojáról a nagypán népének, hogy egymás után hullanak el a bábok, mint kommunisták, egyből a munkáspárti mozgalom után következhettek időben. De a kurucok és labancok romániai játékosok. Csak nem értem a lényegét.

      1
      3
  4. Kinek a rovására kell majd fizetnem a Bangónék diplomáját?

    a gyerekeket utáló „óvoda pedagógus” bérét?

    Bangóné „folytani” tábláját” négyen nézték, négy diplomás

    Varjú miniszter- doktor Harangozó- Kunhalmi oktatáspolitikus- patkányozó Bangóné

    Szóltak neki a Hermanból? NEM.

    2
    9
    1. Százlábúrühelke, matematikuslölö sorolhatnám volna miből, de hát aki eleve korcs jobbágy szülőktől jobbágyként , korcs jobbágynak született mint te az azt akarja hogy még az ükonokáik is jobbágysorban éljenek majd korcsként.

      7
      1
      1. Szólj Ferinek adjon belőle:

        „Gyurcsány – mind a cég egyetlen tulajdonosa – az ügyvezetéssel egyetértésben – felesége, Dobrev Klára az operatív vezetője a vállalkozásnak – úgy döntött, hogy 1 341 167 000 forintot, tehát több mint 1,3 milliárdot kifizetettet magának osztalékként. Az utalás határidejének 2017. december 31-et jelölték meg.” /24hu/

        2
        7
        1. Ekég nekem a tiborcz-mészáros pénze:
          „Bérből és fizetésből valóban nem keresett kiugróan sokat a miniszterelnök, de a családi jövedelemnek vannak más forrásai is, Orbán Viktor mondatai például csak néhány órával azelőtt hangzottak el, hogy kiderült: Tiborcz István, a miniszterelnök veje 1,2 milliárd forintnyi osztalékot vett ki legfontosabb vállalatából. Hétfőn pedig Orbán Viktor édesapjának cégei is beszámoltak 2020-as teljesítményükről: Orbán Győzőnek ebben az évben nagyjából 580 millió forintos céges jövedelem jutott.
          Hét évvel ezelőtt azonban valami megváltozott, és a 2014-es választások után elkezdték kivenni a vállalkozásaikból a korábban felhalmozott nyereséget, illetve az időközben megugró aktuális profitot is. Orbán Viktor szüleinek és testvéreinek ugyan nagyjából egy tucat cégben volt érdekeltsége az idők folyamán, ezek közül azonban csak három lett fejőstehén: a Dolomit Kőbányászati, a Gánt Kő és a Nehéz Kő Kft-k.
          Ebből a három cégből a korábbi évi néhány 10 millió forint után 2014 óta több mint 7,4 milliárd forintot vettek ki Orbánék.”

          1. „Orbán Viktor rokonsága az elérhető adatok alapján csak az elmúlt nagyjából hét évben igazolhatóan bő 15 milliárd forint bevételhez jutott cégeladásokból, vagy a vállalatoktól felvett nyereségből.
            Ebből valamivel több mint 8 milliárd gazdagította a miniszterelnök szüleit és testvéreit, durván hétmilliárd pedig a kormányfő vejét.”

  5. „Az asszociáció a pszichológiában a fogalmak, események vagy mentális állapotok közötti mentális kapcsolatra utal, amely általában konkrét tapasztalatokból fakad.”

    Bővebben ; FLEX

    1
    5
  6. sokan nem jól akarnak élni elsősorban, hanem szükségük van egy közös ellenségképre, amit a fidesz meg is ad. Lehet hogy ők tulajdonképpen a „felsőbbrendű lények”, mert nem anyagi javakra vágynak meg létbiztonságra, hanem szellemi táplálékra: gyűlöletre.

  7. ócska bolsevik blöff
    cumizzad még

    Jön a 8. IMF hitel , szétosztják 10 millió felé, kapsz belőle te is

    1. Jön a 8. IMF hitel? Ki fogja felvenni? Csak nem „sohahiteltfölnemvevő” orbiviki?

  8. Igen feladata a felzárkóztatás az EU és az OECD országok átlagéra. Piacait, iparát mezőgazdaságát átadta, fizeti rendesen az EU tagságot.

    „A magyar kormány benyújtotta az Európai Bizottságnak , a 2021-2027-es időszakra szóló „Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz” elnevezésű stratégiát, amelyből kiderül: a bérszínvonal megőrzése érdekében az infláció mértékének megfelelő indexálást is vállalnák 2029-ig „

  9. Mindig is a kapitalizmusra szavaztál. ???

    Tehetek én arról, hogy Lendvai Ildikó egyedül elhozta fidesznek a kétharmadot.

  10. A teljesítményükhöz képest (a verseny szférában többet követelnek) igen csak magas a fizetésük. Ne szóljanak egy szót sem.

    1
    6
    1. Mennyi a fizetésük pontosan? A napokban olvashattuk, hogy Budapesten egy tanárt bruttó 200 ezerért keresnek.

  11. Gyurcsótány meg az állobojler Klárika IMF hitelből megoldaná ezt az emelést. Na menjetek a picsába, tanítani!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű