91 FILM ÉS TÖBB, MINT 13 000 RÉSZTVEVŐ JELZI AZ IDEI CINEFEST SIKERÉT
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál mára megkerülhetetlen tényezője lett mind a magyar, mind pedig a nemzetközi fesztiválpalettának. Sikerét bizonyítja a nézők és a szakma évről évre növekvő érdeklődése. Az idei, 18. alkalommal megrendezett CineFest számos teltházzal, és rekordszámú magyar premierrel zárt.

Bíró Tibor fesztiváligazgató a tavalyinál is sikeresebbnek ítélte meg a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált. „Minden szakmai programot meg tudtunk valósítani, a vetítések pedig rendkívül népszerűek voltak, a legtöbbjüknek még az ismétlése is teltházzal ment”.

Büszkén emelte ki a fesztiváligazgató újfent, hogy idén hat magyar filmnek is a CineFesten volt a hazai premierje, ami a fesztivál nívóját mutatja. A nézők is értékelték ezt, hiszen már az előzetes jegyvásárláson látszott, hogy ezek a legnépszerűbb előadások. A közönségdíjról nem is beszélve, amit a Nyugati nyaralás című magyar film nyert el.

Bíró Tibor a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén. Fotók: Mocsári László

Számos miskolci néző mellett egyre többen érkeztek az ország, sőt a világ más pontjaiból is, ami ugyancsak a CineFest növekvő népszerűségét mutatja. Bíró Tibor elmondása szerint idén 30 országból fogadtak vendégeket. „Azt gondolom, hogy a filmes élmények mellett Miskolc város jó hírét is elvitték magukkal” – fogalmazott a fesztiváligazgató.

A jegyeladások mentén nyomon követhető, hogy mekkora volt az érdeklődés, még úgy is, hogy néhány programot ingyenesen látogathattak. Közel 7000 jegyet értékesítettek a fesztivál során, ami kicsi híján teltházat jelent. „Összesen, a fesztiválon, az ingyenes programokon és az egyéb kapcsolódó rendezvényeken több mint 13 000-en vettek részt” – mondta Bíró Tibor.

A zsűrinek idén könnyebb dolga volt abból a szempontból, hogy a szervezők kibővítették létszámukat. Erre azért volt szükség, mert egyre több filmet vetítenek le a fesztiválon, így nagyobb zsűrikapacitásra is szükség volt.

Bíró Tibor információi szerint viszonylagos egyetértésben hozták ki fődíjasnak a Porrá leszünk című kínai filmet – két zsűri is legjobbnak ítélte meg az alkotást. Külön büszkeség, hogy a közönségdíj mellett a fesztivál nagydíját is magyar film, a Hat hét című alkotás nyerte el, amelynek a bemutató vetítésére az alkotók is ellátogattak.

„A fesztivál jelenlegi színvonalát mindenképpen szeretnénk tartani. Ez az egyik legfontosabb számunkra. A másik, hogy a hazai és a nemzetközi ismeretségünket tovább növeljük. További nemzetközi szakmai szervezeteket szeretnénk idevonzani” – összegezte a CineFest jövőbeli céljait a fesztiváligazgató.

Most még a 18. fesztivál lezárása és utómunkái következnek, de januárban indul a nevezés a következő CineFestre, május végéig várják a jelentkezéseket, majd tavasszal az anyagi háttér megteremtésére koncentrálnak, egyúttal elindul az előzsűrizés, illetve párhuzamosan fut a programok szervezése is. Nyár közepére összeáll a filmpaletta, majd szeptemberben jön a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál.