„Át fogjuk vészelni a telet”. Németországban: olcsóbb tömegközlekedés, közvetlen támogatás a rászorulóknak

„Át fogjuk vészelni a telet” – mondta Olaf Scholz német kancellár az újabb, 65 milliárd eurós rezsitámogatási csomag bejelentésekor.

A kormány továbbra is alacsonyan tartaná az árakat a közösségi közlekedésben, miután megszűnt a nyár elején három hónapra bevezetett, 9 eurós havibérlet. A tervek szerint közvetlen anyagi támogatást nyújtanak majd a nyugdíjasoknak, a segélyekre jogosult embereknek és a diákoknak.

 Olaf Scholz kancellára és Christian Lindner pénzügyminiszter  Fotó: ABDULHAMID HOSBAS/Anadolu Agency via AFP

A villanyszámlákon ársapkát is bevezetnének, és kilencezer olyan cégnek adnának adókedvezményt, amelyek sok energiát használnak. Másfelől viszont rendkívüli adót vetnének ki az energiacégekre, amiből az intézkedések egy részét finanszíroznák.

A korábbi csomagokkal együtt összesen 100 milliárd eurót költöttek eddig a lakossági terhek enyhítésére. Összehasonlításképp, a járvány alatt 300 milliárdból tartották életben a német gazdaságot.

Scholz azt mondta, időben meghozták a szükséges döntéseket a téli gázhiány elkerülésére, így az sem jelent majd gondot, hogy Oroszország szivárgásra hivatkozva továbbra sem indította újra az Északi Áramlat 1-et.https://444.hu/2022/09/05/65-milliard-euros-rezsicsomag-nemetorszagban-olcsobb-tomegkozlekedes-kozvetlen-tamogatas-a-raszoruloknak