Skip to content

TEMESSY HÉDI: ÉVEKEN ÁT VOLT GOBBI HILDA TITKOS SZERELME

TEMESSY HÉDI: ÉVEKEN ÁT VOLT GOBBI HILDA TITKOS SZERELME
Fotó: Arcanum/Tükör

Korszakos színésznő volt, egy nagy titokkal, ugyanis sokáig csak a színházi berkekben tudtak arról, hogy Temessy Hédi együtt élt a leszbikusságát nyíltan vállaló Gobbi Hildával.

Temessy 1925-ben született, de csak a sors akarhatta úgy, hogy Budapesten lássa meg a napvilágot. Az édesanyja ugyanis – aki egy szót sem tudott magyarul – a bécsi nagynénje elől szökött Budapestre német nyelvű nevelőnőnek, mert a nagynéni sokszor éheztette.

Ungvári Lászlóval. Temessy Hédi sokat foglalkoztatott színésznő volt
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

Már Pesten szólította le egy sváb fiú az utcán a magányosan tébláboló lányt. Ekkor még csak annyi közös volt bennük, hogy mindketten csak németül tudtak. Aztán az ismerkedésből szerelem lett és megszületett a kis Temesi Hedvig (két testvére volt).

A versek már kiskorában érdekelték, ám tanítónőnek ment, s úgy tűnt, soha nem láthatjuk a színpadon. Aztán szerencsére mégis oda keveredett. Hamar a színházban találta magát, a Színiakadémiát is úgy szerette volna elvégezni, hogy közben már játszik. Ez szúrhatta a féltékenyek szemét, ezért mondvacsinált indokkal eltanácsolták.

Egy kép a magánéletéből. Balogh Erzsivel és Gobbi Hildával egy ünnepségen
Fotó: Fortepan/Hunyady József

Volt tartása, a már-már arisztokratikus kiállása miatt – amire csak ráerősített, hogy érezni lehetett a német akcentusát – később is volt baja bőven. Megesett, hogy már a háború után azért nem játszhatott el egy szerepet, mert nem volt párttag. Aztán a szerelem is rátalált, megházasodott és megszületett az élete értelme, a kisfia. A magánéletének erről az időszakáról annyit tudni, hogy a házasság válással ért véget, Temessy a kisfiával maradt (a kisfiú ma már 65 esztendős és neves fotóművész).

Aztán az ötvenes évek végén sokakat meglepett a színházak környékén, hogy Gobbi Hilda szerelme lett. Gobbi sosem csinált titkot belőle, hogy a nők iránt vonzódik, Temessy viszont ennél sokkal diszkrétebb volt.

Éveken át Gobbi Hilda budai villájában találkoztak, abban a villában, amit Gobbi igényelt, miután Nagy Imre 1958-as kivégzése után az épületből kitelepítették a miniszterelnök lányát. Egykori pályatársak mesélték, hogy a premierek után Gobbi száz szál vörös rózsát küldetett Temessy öltözőjébe.

Zenthe Ferenccel a Jób lázadása című filmben. Mindketten Oscar-díjas alakítást nyújtottak
Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika

A kapcsolat tudott volt és csupán egy embert botránkoztatott meg. Major Tamást, aki bármelyik főelvtárshoz besétált, ha úgy volt kedve. Ő nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, különösen azt nem, hogy Gobbi vadászterületének tartotta a színházat. Ki is rúgta a Nemzetiből, annak ellenére is, hogy sokáig szoros barátság fűzte őket össze, még a II. világháború alatt, a kommunista ellenállás idején ismerkedtek meg.

De visszatérve Temessy Hédihez. A kapcsolat idővel véget ért, Gobbi a nála jóval fiatalabb írónővel, Galgóczi Erzsébettel kötötte össze az életét, Temessy viszont ettől kezdve csak a színházra és a filmezésre, meg a fiára koncentrált. A Jób lázadásában Zenthe Ferenc oldalán játszott zseniálisan, de sokan szerették az Abigélben is, ahol Erzsébet-testvért alakította.

Bájos volt és nem mellesleg remek színésznő
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Temessy Hédi – akinek kifejezetten jót tettek a ráncok a filmvásznon – 70 éves koráig még sokat játszott, utána viszont visszavonultan élt. Hosszan tartó betegség után 2001-ben, 76 évesen halt meg a múlt század egyik legjobb magyar színésznője.  https://www.ujsagmuzeum.hu/724-2/



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. Névtelen
    2022.07.24. 10:17

    Én nem tudtam valamiért rájuk sem nézni, mint Márkusra sem. Nem szerettem a magyar művészeket.

    • Névtelen
      2022.07.24. 16:06

      Nem vettek be a partiba, kisköcsög?

    • Névtelen
      2022.07.25. 11:45

      „rájuk sem nézni” De ha pl. a mentő vinne és közben életmentő beavatkozást végeznének rajtad, biztos nem lenne neked annyira fontos az orvos nemi hovatartozása.

      • Névtelen
        2022.07.25. 15:32

        Egyetlen magyar színészt sem tudtam nézni Koncz Gábor kezdetével. Utálatosak a filmjeik, függetlenül a nemi hovatartozásuktól. A bűn látszik rajtuk, amit elkövettek, ez a visszataszító bennük, addig is az volt, míg nyiltan nem ünnepelték a győzelmüket az emberiség felett 1997 óta romániai cigánysággal.

    • Névtelen
      2022.07.25. 17:43

      Előre is elnézést kérek, de rendkívül korlátolt vagy.

  2. Névtelen
    2022.07.25. 19:48

    Nem véletlenül alakult így és nem az én hibámból, nem én ártottam a médiának, a média áldozott az összes szerepében a világnak megállás nélkül, négyszer, színészi gárdájával. Nem tudok rájuk nézni, ennyi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük