Többek között arra kérik a ház tervezőjét, hogy gondolja tovább a tervezett épület homlokzatalakítását, az anyaghasználatot és a színezést. Kérik, hogy gondolja át a két teret összekötő passzázs centrumában kialakuló belső, közterületi használatra megnyitott, magánterületen kialakuló fogyasztóudvar intenzívebb zöldítését is.

A tervezés fázisában

Figyelembe tudják-e venni, átgondolni a felmerült problémákat? – kérdeztük Tóth Róberttől.

„Mindig figyelembe vettük a felmerülő szakmai észrevételeket. Továbbra is tiszteletben tartjuk a közvéleményt és meghallgatunk minden építő jellegű kritikát. A zöldesítés tekintetében is eltökéltek vagyunk és – a korábbi beruházásainkhoz hűen – ezúttal is követjük ezt az irányt”, válaszolta. Kérdeztük, módosíthatók-e még a tervek. „Jelenleg még a tervezés fázisában tart a beruházás, és folyamatban vannak szakmai egyeztetések a koncepció véglegesítése előtt”, válaszolta.

Tervezi-e a cég a tervek bemutatását szélesebb körben a miskolciak számára? – firtattuk.

„Úgy gondoljuk, hogy a média bevonásával és az abból származó sajtómegjelenésekkel tudtuk (és tudjuk) a lehető legszélesebb körben bemutatni az elképzeléseket”, válaszolta Tóth. https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2022/07/meghallgatja-az-epito-jellegu-kritikakat-az-avalon