Miskolc. Ismét egy kudarc? Az idén már nem lesz normális Tündérkert?

2022.05.05-ben írta az önkormányzat

Miskolc MJV Önkormányzata elkötelezett a Tündérkert mellett

Miskolc városa azt szeretné, ha a Tündérkert, mint a város egyik legszebb és legszerethetőbb attrakciója, továbbra is Diósgyőr vára mellett működne – Miskolcnak és a Tündérkert üzemeltetőjének pedig élő szerződése is van erre. A bérlő szándéka már évek óta az, hogy további attrakciókkal tegye még szerethetőbbé a területet, s a fejlesztések biztonságát annak megvásárlásában látja. Miskolc MJV Közgyűlése másfél éve döntött arról, hogy a kert értékesítési lehetőségeit felméri, és megvizsgálja annak hatását, hogy a bérlő által létrehozott Tündérkert értékesítése mennyiben befolyásolja a közelben található Tavi-forrás működését, amely ivóvízzel látja el Miskolc egy részét.

A városvezetés szándékai töretlenek és komolyak. Az elmúlt hónapokban tanulmány készült, amelyben a friss geofizikai mérések egyértelműen megállapították, a karsztvíztároló közelében fekvő Tündérkert alatt kellő vastagságú és minőségű védőréteg található. A tanulmány arra is kitért, hogy a korábbi mérések is hasonlóan vastag védőréteget jelölnek meg a területen. Mindezeket figyelembe véve szakmailag megalapozottnak tűnik a Tündérkert egy részének védőterületen kívüli besorolása. A szakmai mérések ismeretében, a besorolásról a Vízügyi Hatóság dönt.

Mindezek figyelembevételével Miskolc MJV Önkormányzata azt szeretné, ha a Tündérkert már a 2022-es tavaszi-nyári szezonra megnyitna és fogadhatná a miskolciakat és a turistákat.

Ez azonban jelenleg csak az üzemeltetőtől függ.