Áremelés a Zsarnán

Elkezdődött az elárusító asztalok fedése: első ütemben mintegy 25 méter hosszú tetőszerkezet került a standok felé, ennek célja, hogy az árusoknak és a vásárlóknak egyaránt javítsa a komfortérzetét – számolt be Kovács Imre István, aki hozzátette, a fedés összege 800 ezer forintba került eddig, a piac bevételeiből költöttek erre. Tervben van még a 2500 m2 terület aszfaltozásának folytatása – ezt is a befolyt bevételekből fogják finanszírozni. A Tapolcai út felmarásából lesz alapanyag, így csak az aszfaltozás díját kell kifizetni.

– A rossz gazdasági helyzetben igyekszünk előre menekülni: próbálunk emelni a szolgáltatás színvonalán, többet nyújtani a kereskedőknek és a vásárlóknak egyaránt. Korábban már a piac körül mindenütt ingyenessé tettük a parkolást, a bevezető úton egyirányúsítottuk a közlekedést, így annak a jobb oldalán is meg lehet már állni. Régebben ezért büntettek.

Amióta átvették a piac vezetését, Kovács Imre István szerint sikerelt növelni a bevételt.

– Racionalizáltuk az árulóhelyek használatát. Sok volt az olyan bérlő, aki túlságosan szétpakolt, nem annyi négyzetmétert használt, amennyiért fizetett. Ők kicsit összébb húzódtak, így több helyet tudunk bérbe is adni.

A tetővel fedett standok bérleti díja egyelőre nem változott, de a jövőben átszabják a díjstruktúrát.

– Nem az áremelés a célunk, de jelenleg van olyan díjképzés, ami nem racionális. A néni, aki bejön árulni a kis gurulós kocsijával, többet fizethet, mint aki jóval nagyobb területet használ.

A mostani árszabás nem tükrözi a valódi forgalmat. Szeretnénk megszüntetni az egy négyzetméteres kiadásokat a központi részeken. Ezeken akkora területeket szeretnénk értékesíteni, amik mellé az árusok gépjárművel is oda tudnak állni. Persze lehetőségük lesz a fent említett „gurulós kocsis néniknek” is az árusításra, számukra oldalt fogunk helyet biztosítani.

Mindezzel azt szeretnénk elérni, hogy a kereskedők a valósan használt terület után fizessenek bérleti díjat. Ha valaki három négyzetmétert fizet, de tizenötön pakol szét, az másokkal szemben sem igazságos. Az újonnan kijelölt területeknek egyébként drasztikusan kevesebb lesz a négyzetméter ára a mostaninál – fogalmazta meg a célokat Kovács Imre István.

Az is kiderült, hogy a vírust követően ismét virágzik a piac: rengeteg embernek hiányzott a hétvégi Zsarnaizás. A szolgáltatási vezető szerint ezt bizonyítja, hogy a forgalom nagyobb most, mint a járványt megelőző időszakban.