Magyar olimpia.- Már kezdik megint a hülyeséget…Egyből az orvosi rendelőbe

A tájékoztatón kérdezték Schmidt Ádámot arról, hogy az új gazdasági helyzetben általánosságban várható-e szemléletváltás a hazai sportesemények rendezésében, amire úgy válaszolt:

a gazdasági helyzet indokolttá teszi, hogy gazdaságosabb versenyrendezési formát szerintem erőltetnünk kell.”

Hozzátette azt is: érdemi hatástanulmány fog készülni, mielőtt a kormány garanciát nyújtana egy-egy versenynek.

© Túry Gergely

Nem kapott ilyen garanciát május végén – az új kormány megalakulása körüli napokban – a Magyar Jégkorong-szövetség, amely a jövő évi elitvilágbajnokságra nyújtotta be a pályázatát. A nemzetközi sportági szövetség emiatt végül nem engedte tovább a magyar jelentkezést. „Sportszakmailag mindenki kiemelten támogatandó eseménynek gondolta. Szerencsétlen együttállás volt ez, az idő rendkívül szűk volt. Tíz nap alatt – nyilván ebben közrejátszott a kialakult gazdasági helyzet is – nehéz dönteni nagyon súlyos milliárdokról, úgy, hogy esetleg nem is áll minden információ rendelkezésre, illetve nem mindennap ugyanaz az információ áll rendelkezésre” – magyarázta, megjegyezve: mielőbb szeretnének Magyarországra hozni egy hoki-vébét, „ez abszolút támogatandó ügy a mi részünkről”.

Egy esetleges budapesti olimpiáról is kérdezték Schmidt Ádámot, aki úgy fogalmazott:

ha sportért felelős államtitkárként olyat mondanék, hogy nem támogatom, akkor lehet, hogy innen egyből az orvosi rendelőbe kéne mennem.

Szerinte a régióban is példaértékű nálunk sportinfrastruktúra állapota, Magyarország pedig már sokszor bizonyította, hogy kiválóan tud rendezni és szervezni, s bárki, bármikor kérdezné, mindig azt fogják felelni: nagyon örülnének, hogyha egy olimpiát megrendezhetne Magyarország.https://hvg.hu/itthon/20220628_schmidt_adam_schmidt_gabor_sportallamtitkarsag_tao_sportmuzeum_olimpia#rss

3 Responses

  1. „ha sportért felelős államtitkárként olyat mondanék, hogy nem támogatom, akkor lehet, hogy innen egyből az orvosi rendelőbe kéne mennem.”
    Van egy jó hírem, öcsi! Ha azt mondanád, hogy támogatom, akkor is!

    1
    1

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű