Július 23-án lesz az idei Budapest Pride
Június 24-én kezdődik és július 23-án végződik az idei Budapest Pride. Igen, a záróesemény valóban maga a fővároson átgyalogló-táncoló vidám felvonulás a menetrendszerűen érkező szélsőjobboldali ellentüntetőkkel. De valójában a Pride ennél sokkal több: egy hónapon át tartó fesztivál változatos helyszíneken, változatos műfajokban, változatos tematikával. Az egyetlen közös pont, hogy minden esemény valahogy kapcsolódik a heteroszexualitás párkapcsolatokon kívüli élethez: melegekhez, transzneműekhez, vagy éppen az aszexualitáshoz és a poliamóriához.

Illetve nem is a július végi felvonulás lesz a záróesemény, hiszen annak is lesz egy záróbulija. Külön gondoltak azokra, akiknek ez lesz az első éve, az elsőpride-ozókat július 2-án várják a Szimplában.

Az előző hónap során pedig tényleg minden is lesz. Sportbarátoknak pingpongtorna és közös futás. Szülőknek a melegség és megismerés programja. Játékos kedvűeknek interaktív játék a nemi sztereotípiákról. Aki sétálni szeret, annak, LMBTQI-történeti séta Ferencvárosban, aki meg filmezni, annak egy Oscar-díjra jelölt animációs film.

KOLORÁDÓ

Június 29. és július 2. közt, Nagykovácsi és Budapest határán rendezik meg a Kolorádó fesztivált, aminek a szervezői és e hírlevél szerkesztőbizottsága között ugyan van átfedés, de akkor sem tehetjük meg, hogy nem ajánljuk az agglomeráció legjobb fesztiválját. Az átfedést Bede Márton személye jelenti, aki ezt a 9 produkciót ajánlja:

Ben Sims – A világ egyik legjobb techno DJ-je remélhetőleg a világ egyik legjobb buliját csinálja.
Black Midi – Egyszerre jazzes és punkos posztrock egy még mindig felfelé ívelő pályán lévő együttestől.
Dorota – Törzsi tombolás a fesztivál legjobb helyszínén, a híd alatti árokban.
Eris Drew & Octa Octa – Visszatérés a house és a rave gyökereihez: a gender-nonkonform önfeledt bulizáshoz.
Gilbert Pomelo – Talán a legeklektikusabb ízlésű, mindig meglepő és szórakoztató magyar DJ.
Holi – A magyar Mike Skinner, a romantikus tánczenei alapokra sírva rappelő modern sanzonista.
Moor Mother – Lehet, hogy a fesztivál legerősebb koncertjét ez a fekete polgárjogi aktivista és költőnő fogja adni.
Sega Bodega – Kolorádó legkúlabb fellépője újraértelmezi a klubkultúrát.
Tirzah – Fiataloknak ez elektronikus r’n’b, kevésbé fiataloknak egyfajta modern Sade.

KÉPZŐMŰVÉSZET A KÁNIKULÁBAN

A budapesti nyár ideális múzeumok, galériák felkeresésére. Az ódon falak és/vagy a légkondi biztosítják a kellemes hűvöst. Nyílik is most egy új, hiszen a Városligetben elkészült a NEO Kortárs Művészeti Tér. Ez az az épület, ami a környező park zöldjéért aggódók számára a legkönnyebben elfogadható, hiszen a korábbi Olof Palme Ház átalakításáról van szó. A régi-új épület első tárlata kifejezetten nagy dobás, a dél-afrikai William Kentridge Lágyabban játszd a táncot című nyolccsatornás videóinstallációja.

Nyáréji Kertforduló (06.24., Kiscelli Múzeum) – Szent Iván éjszakáján nyílik meg a Kiscelli új szabadtéri kiállítása a múzeum udvarán – de természetesen a jövőben bármikor megtekinthető. Szemügyre vehetők a múzeum gyűjteményének azon darabjai, amelyek méretüknél fogva leginkább ide valók, és készül Óbudára két helyspecifikus installáció is.

Hyper Parallel (07.22-ig, LAVOR Collective) – „Kertész Attila olyan kollektív terápiára invitál minket képein keresztül, melyek szubjektív én-képek és képzetek révén teremtik meg létezésünk alternatíváit.”

Tűz, víz, virág (07.22-ig, Nyolcésfél) – Lakatos Gelléri Barnabás festményciklusa a Csodaszarvast gondolja tovább az elhagyatott ipari térben.

Oda-vissza (08.25-ig, Faur Zsófi Galéria) – A ljubljanai Liszt Intézettel közös tárlat budapesti felvonása, szlovén és magyar művészek alkotásaival.

Tippeket a jo@444.hu címen várunk

Hírlevelünk kéthetente jelenik meg

Kiadónk a 444.hu