Skip to content

A házelnöknek Konfuciusz és Hamvas Béla egyik műve jut eszébe Szerencsen, amikor a tárogató hangját hallja

Kövér László egy tárogatós találkozón azt fejtegette, miért sorvad az európai lélek

 

A házelnöknek Hamvas Béla egyik műve jut eszébe, amikor a tárogató hangját hallja. Szerencsen emellé az európai demográfiai helyzet is beugrott neki a hangszert hallva.

A tárogató hangja mindannyiunk számára a magyar jellem egyik legszebb virágzása. Az ezer éve a magyarsággal együtt élő tárogató ezért a kedvenc hangszerünk – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a szerencsi Rákóczi várban.

A politikus a 25. Országos Tárogatós Találkozón mondott nyitóbeszédet és köszöntötte a 30 éves Rákóczi Tárogató Egyesületet.

A tárogató 2015 óta hungarikum. Amikor a hangját hallom, akkor a Hamvas Béla által a Patmosz című művében emlegetett sötét pont ellenpontjaként szabadulásunk, megmenekülésünk, üdvözülésünk fényes pontját is érzem felcsillanni a dallamokban

– fogalmazott Kövér László.

Mint kifejtette, a jelenünket gyötrő válságok, a világjárvány, az európai háború, a mindenhol növekvő demográfiai, gazdasági, pénzügyi és társadalmi válságokból eredő és növekvő létbizonytalanság miatt időszerű Hamvas Béla gondolata, amelyben a romlott és hazug zűrzavarról írt.

„Napjainkban Európában mindenki önmagán kívül keresi a válságok sötét pontjait. Mikor és miért tört meg Európának a demográfiai mutatókban is kifejezhető életereje?

A csökkenő európai lélekszámnál miért sorvad rohamosabban az európai lélek? Mikor és miért tért le eredeti útjáról az Európai Unió, mint az európai nemzeti államok együttműködésén alapuló, legnagyszerűbb történelmi vízió? Keressük, de nem vagyunk elég bátrak és őszinték, hogy megtaláljuk magunkban ezt a sötét pontot

– mondta a házelnök.

Meglátása szerint földi létünk során mindazon erényekkel és értékekkel segíthetünk önmagunkon, amelyet összességében jellemnek, a mi esetünkben magyar jellemnek nevezünk. Hozzátette: ahogy Konfuciusz, a nagy kínai filozófus 2500 évvel ezelőtt leírta, az emberi kultúra gerince valóban a jellem, „amely nélkül nincs kultúra, állam, teljesítmény, semmi, csak zuhanás, romlás, fogyatkozás és szétesés minden területen”.

A tárogató hangja ezért a nyitott lelkű magyar ember számára nemcsak romantikus főhajtás a múlt előtt, hanem buzdítás a jövőre. Olyan harmónia, komolyság és szépség kifejeződése, ami segít abban, hogy a válságképző sötét pontoktól megszabadulva mindig a fény felé fordulhassunk. Lélekerősítő és jellemnemesítő hang és muzsika

– mondta Kövér.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2022.06.24. 22:30

    Miért nem mondják ki, mit tettek? Babilont építettek Hamvas művei alapján beavatva a Rákóczi terüket, vastrágya részeként, káosz létrehozása végett, melyben mindegyik megtalálja ősét magyarként, hazugság hazugság hátán a sátán országában, amelyik tombol ezer éve, állandóan elölről kezdve a szocialista iskolai berendezéssel a világtörténelmet világkönyvtára alapján, amit négyszer ismételtek az én áldozásommal születésem óta a nemi csapásaik miatti gyalázással, ami a kormányukat jelenti Gábor Zsazsa szőkéi miatti tömeggyalázásaikkal a cigányságaikkal. Egyszerű mészárosok és a lelkeik tisztátalan lelkei Mülleréknek, amiket a Fókusz műsorban mutattak évekig, mit tettek itt a lakásban. Várba költözéssel, kisvonattal, Mészáros gázszerelővel ünneplik az ország felszámolását, de van a képükön bőr magyarságról prédikálni, romániai eredettel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük