Peches/szerencsés ózdi traktoros. Messze nem olyan durva mint Olaszliszka…

Az Ózdi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 19 éves férfival és egy 43 éves nővel szemben.

A gyanúsítottak és családtagjaik 2022. június 18-án 20 óra körül Ózd egyik utcáján tartózkodtak, amikor arra közlekedett egy férfi a traktorával.

A sofőr – a biztonságos továbbhaladás érdekében – használta a jármű kürtjét, amely után az úton tartózkodók lehúzódtak, azonban fenyegető szavakat kiáltoztak, majd két személy a traktor vonólapjára is ráugrott. Ekkor a traktoros megállt, amelyet követően őt bántalmazták, illetve megrongálták a járművét is.

A járőrök az értesítésüket követően néhány percen belül a helyszínre érkeztek, ahonnan két főt állítottak elő, őket gyanúsítottként ki is hallgatták.

A rendőrkapitányság a jelen nyomozáson túlmenően közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt is eljárást indított.

Az ügyben jelenleg is további adatgyűjtéseket, kihallgatásokat és egyéb nyomozási cselekményeket hajtanak végre a nyomozók.

kép