BERLIN BY BIKE – BERLIN ÉS POTSDAM KULTURÁLIS KERÉKPÁROS PROGRAM
1.nap: Berlin – belvárosi kalandok kb. 15 km

A reggeli járattal érkezünk, bemegyünk a belvárosi szállásunkra, majdátvesszük a bringákat, és irány az első napi túra – az Alexanderplatztól a Múzeumnegyeden át az állatkertig. A mai napon Berlin belvárosának nevezetességeivel fogunk elsősorban ismerkedni. A híres Alexanderplatz-tól, a berliniek által csak „Alex”-nek nevezett térről startolunk, ahol 1989-ben félmillió ember nyilvánította ki az NDK megszűnését. A ‘ Kelet-német’ múltat még ma is leginkább tükröző téren láthatjuk Berlin egyik jelképét a  375 méter magas TV-tornyot. Majd a város legfontosabb szakrális épülete, a több átépítést megélt Berliner dom felé vesszük az irányt és megtekintjük a legszebbnek ítélt teret a Gendarmenmarkt épületeinek grandiózus együttesét. A nap fénypontja a Museumsinsel vagy Múzeumsziget , mely 5 világhírű gyűjteménynek ad otthont. A mai napon ebből a fantasztikus választékból a  Pergamon múzeumot tekintjük meg, mely a világhírű Pergamon-oltár, az Istár-kapu, a Babiloni felvonulási út és a milétoszi piac kapuja a fő látványossága. A múzeumi élmény után a Strandbar Mitte teraszain , a Spree folyó partján pihenünk egyet, ahol a Bode múzeum csodás kupolájában gyönyörködve fogyaszthatunk helyi finomságokat. A napot a Siegessaule, Győzelmi oszlop, nemzeti emlékműnél zárjuk.  Berlin másik fontos jelképét a 67 méter magas oszlopot,  a poroszok Dánia felett 1864-ben aratott győzelmének emlékére emelték. A szobor kilátójába 285 lépcső vezet, ezt megmászva csodálatos kilátás nyílik az egész városra.

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

2. nap: Berlini fal túrája kb. 20 km

Egy berlini túra nem is lenne teljes anélkül, hogy végigjárnánk a néhai fal mentén azokat a kultikus helyeket, amely beleégett minden kelet-német embernek a tudatába, amelynek lebontása az egyik legnagyobb eufóriát eredményezte a XX század végén. Elmegyünk a „Checkpoint Charlie”-hoz, a nyugati állampolgárok által használt híres határátkelőhöz és  Berlini fal emlékműhöz, mely a fal 155 kilométeres hosszából fennmaradt 220 méter hosszú eredeti darabját, egy őrtornyot, valamint a berlini fal történetét bemutató rendkívül érdekes kis múzeum. Megtekintjük a híres Reichstag épületét, a német parlament otthonát, majd elkerekezünk az egykori Kelet és Nyugat-Berlin határán álló 60 méter magas Brandenburgi-kapuhoz. A 18. század végén az athéni Akropolisz bejáratának mintájára épült  városkapu tetején a  négyfogatú szekeret hajtó Győzelem istennője ma már az egyesült Németországot szimbolizálja. A  Brandenburgi-kapu közelében található a Holocaust emlékmű, mely 19.000 négyzetméteren terül el.. Ez a  minden oldalról bejárható hatalmas,  jelképes sírkert, nemcsak a náci birodalom egykori központja területén hanem egyben a berlini fal melletti ‘halálövezet’ részén is fekszik.

Látványos és érzelmileg is mindenkit megindító túránk után a délutánt ‘könnyedebb’ programmal folytatjuk. Ebédre megkóstoljuk a kihagyhatatlan ‘currywurst’ -ot majd elbiciklizünk Zsófia Sarolta porosz királyné 18. századi nyári rezidenciájához, a Schloss Charlottenburg-hoz.

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

3. nap: Potsdam a kastélyok és a vizek, parkok túrája kb. 45 km vissza vonat

Ma Potsdam nevezetességeiről szól a túra, de az odavezető út nagy része is szép lesz a Grünewaldon át a Havel vízivilága mentén. Potsdam látványosságai közül talán a leghíresebb a Sanssouci park palotaegyüttese. Lenyűgöző paloták, templomok, szobrok, pavilonok tagolják a parkot, melynek teljes megtekintésére egy nap sem lenne elegendő. Túránk során a parkból a UNESCO Világörökség részét képező Schloss Sanssouci-t és a hozzá tartozó képtárat tekintjük meg. A palotát Nagy Frigyes építtette 1745 és 1747 között rokokó stílusban  majd a 19. században átépítették és kibővítették. A képtár, mely Németország első múzeumának számít, Nagy Frigyes barokk festménygyűjteményét, többek közt Caravaggio, Rubens, Van Dyck remekműveit mutatja be. Potsdam természetesen jóval több látnivalót kínál még. Délután eltekerünk  az Alexandrowka orosz kolónia területére, a ‘Holland negyed’ söröspincéihez, hangulatos boltocskáihoz és nem hagyjuk ki a Potsdami konferencia helyszínét a Schloss Cecilienhof-ot sem. Estefelé vonattal utazunk vissza Berlinbe.

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

4. nap: Új Berlin nevezetességei és egy csokoládé kényeztetés kb. 20 km

A mai újjáépült és szépült Berlint ismerjük meg a Spandauer strasse-t, a Nikolai negyedet, a Schlossplatzot. Beiktatunk egy élvezeti faktort is, a csokoládé jegyében kényeztetjük magunkat – megnézzük a világ legnagyobb csokoládéházát – az 1918-ban alapított Rauscht.  Itt állították ki a márka gigantikus csokoládészobrait is, köztük több berlini híres épület, például a Brandenburgi kapu vagy a Reichstag mását. Utóbbi kétszáznyolcvan kilót nyom.

A prémium minőséget képviselő Rausch-háztól nagyjából öt perc sétára található egy másik többemeletes csokimennyország, a Ritter Sport legnagyobb üzlete. Szemben a luxuspralinékkal, ez egy nagyközönségi márka. Kiválaszthatjuk, hogy milyen méretben szeretnénk elkészíttetni a teljesen személyre szabott csokinkat, kifizetjük a kasszánál az árát, majd összeállíthatjuk, hogy miket is szeretnénk belekeverni, vagy éppen rászórni a csokinkra. – Mennyei!

Délután szabad program Berlinben. A képzőművészetek rajongóit művészettörténész túravezetőnk a világ egyik legjelentősebb festménygyűjteményének megtekintésére invitálja. A fakultatív programon a Gemaldegalerie 13-18 századi mesterműveit ismerhetjük meg tárlatvezetéssel.

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

Helian

 

5. nap: Utazás haza