Június 25-én, szombaton este 6 órától hajnali 2-ig, köztük a Győri kapuban az évek óta zárva tartó Lézerpont Látványtárat. A múzeumi éjszakán a család- és gyermekbarát események, koncertek és kiállítások mellett zenés gasztroélményeket is kínálnak. Lesz továbbá hangverseny a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével a 100 éve alapított Miskolci Művésztelep alkotóházért, míg a Szabó Lőrinc Könyvtár udvarán kortárs könnyűzenészek lépnek fel – többek között ezekkel a programokkal ajánlották az érdeklődők figyelmébe a jövő hét végi nagyszabású eseményt a szervezők a Miskolci Galéria Rákóczi-házában tegnap tartott sajtótájékoztatón.

A Múzeumok Éjszakája sorozat 20 évvel ezelőtt indult, s bár az utóbbi két év programjait visszafogta a Covid-járvány, idén minden szempontból teljes lesz a kulturális kínálat a Herman Ottó Múzeum kiállítóhelyein – ismertette Szolyák Péter, az intézmény igazgatója, aki három programot külön is kiemelt a sorból.

Újra megnyitják

Mint megtudtuk: egy estére újra megnyitják a város által a múzeum számára megvásárolt Lézerpont Látványtárat – új nevén Folk Complex néprajzi kincsestárat –, ahol még az eredeti megjelenítésében tekinthető meg a Barna György-féle néprajzi és kismesterségek gyűjtemény. Ez lesz erre az utolsó alkalom, mivel a múzeum munkatársai már dolgoznak a kiállítóhely átalakításán.

A három éve nem látogatható papszeri kiállítóhely hiányát egy különleges tárlattal igyekeznek pótolni: a Papszer 2. alatti közösségi térben az „Ábrány aranya” című alkalmi kiállításon a Bükkábrány határában fellelt aranykincseket mutatják be. boon.hu