Miskolc. Pintyili Gergely: – Köszönjük az utasok, városlakók eddigi türelmét…

Újabb szakaszához érkezik a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁÉV) felújítása, emiatt június 13-tól, hétfőtől Lillafüred és Garadna között közlekednek majd a menetrend szerinti szerelvények – adott tájékoztatást a fentartó Északerdő Zrt.

Az elvégzett munka nyomán a hidak és az azokhoz vezető szakaszok elkészültek, most a Lillafüred és Majláth közötti részen kezdődik a korszerűsítés. A cél, hogy télen a szerelvények, például a Mikulásvonat járatai már zavartalanul közlekedhessenek a vonalon.

– Köszönjük az utasok, városlakók eddigi türelmét, amit a felújítással kapcsolatban tanúsítottak. Bízunk abban, hogy a korszerűsítés mindenki megelégedésére szolgál majd – mondta Pintyili Gergely, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója.

2 Responses

  1. Sajnos az ÉSZAKERDŐ telephelyéről Holló utca felé nyitott kijáratnál tönkre tették a zöldterületet, a nemrég
    készült zúzozzkőre terített aszfaltos utat, ami még a mai napig tart.
    Tisztelt Pintyili úr! Önnek erről tudomása van, mert az önkormányzati rendészet intézkedés végett levelet
    küldött önöknek, csak intézkedni felejtettek a kivitelező felé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű