Skip to content

Ez, hogy? Kriza nagy spanja a parlamentben. Ez már fideszeseknek is sok

Ez, hogy? Kriza nagy spanja a parlamentben. Ez már fideszeseknek is sok

A múlt köde. 2016. Jakab Péter szerint Kovács Zsolt becsületsértésért félmillió forintos büntetést kapott, de Kriza Ákos bizalma nem rendült

Jakab: Jogerősen elítélték a miskolci polgármester emberét

2016. augusztus 15.,

Jogerősen elítélték a miskolci fideszes polgármester egykori kabinetvezető-helyettesét, amiért rendőröket és mentősöket szidalmazott tavaly novemberben – mondta el sajtótájékoztatóján a helyi Jobbik elnöke.

Jakab Péter szerint Kovács Zsolt becsületsértésért félmillió forintos büntetést kapott, de Kriza Ákos bizalma nem rendült meg benne. Ugyan a kabinetvezető-helyettest a városházáról eltávolították, de rögtön új állást kapott egy önkormányzati cégnél. Kovács Zsolt neve a miskolci feketekassza-üggyel vált ismertté, amikor egy vállalkozó azzal vádolta meg a miskolci Fideszt, hogy a 2014-es önkormányzati győzelmükben táskából osztott milliók is szerepet játszottak.

„Akkor nagyon sok tehetséges miskolci szakembernek el kell hagynia ezt a várost, mert nem elég jók a Fidesznek, nem elég jók Kriza Ákosnak, akkor mégis, hogy dolgozhat olyasvalaki az önkormányzatnál, aki a városvezetés tagjaként kárt okozott az adófizetőknek és akit nem utolsósorban jogerősen elítéltek. Mi az, amit tud Kovács Zsolt, ami miatt Kriza Ákos ragaszkodik a személyéhez? Kérdezhetném azt is, hogy mi Kovács Zsolt titka? Jó lenne, ha erre egyszer majd választ kapnánk. És akkor a közélet tisztulása felé is nagy lépéseket tehetnénk” – fogalmazott a Jobbik miskolci szervezetének elnöke.

Ismerje meg a borsodi kötődésű listás parlamenti képviselőket!

Három héttel az országgyűlési választásokat követően már véglegessé vált a mandátumot szerzett képviselők listája, május 2-án pedig sor kerül a parlament alakulóülésére is. Mint az ismeretes, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből heten jutottak egyéni választókerületből a parlamentbe, de ezen felül a pártlistákról még további hat borsodi kötődéssel rendelkező politikus jutott az országgyűlésbe, országos pártlistáról három kormánypárti és három ellenzéki politikus szerzett mandátumot.

Dr. Juhász Hajnalka (KDNP)

Juhász Hajnalka 1980-ban, Kazincbarcikán született, jogászként végzett, a KDNP alelnöke. 2009-ben csatlakozott a párthoz, majd 2013-tól az Európa Tanácsban dolgozott szakértőként. 2018-ban már mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP pártszövetség országos listájáról, és a Külügyi Bizottság alelnöke lett. 2019-2020-ban miniszteri biztosként is tevékenykedett. 2021-ben a KDNP is megalapította a párt nőtagozatát, melynek elnökévé választották. Az országgyűlési választás eredménye azt mutatja, hogy a nőtagozat egy év alatt még nem tudta megfelelően érvényesíteni az érdekeit a párton belül, hiszen Juhász Hajnalka különleges színfolt lett a KDNP frakciójában, mivel ő az egyedüli hölgy, aki bekerült a párt képviselőcsoportjába.

Dr. Varga Judit (Fidesz)

Varga Judit 1980-ban Miskolcon született, a Miskolci Egyetemen jogászként végzett, 2019-től Magyarország igazságügyi minisztere. 2009-től kilenc éven át az Európai Parlamentben dolgozott tanácsadóként. 2018 májusában európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárrá nevezték ki. A felsőoktatási rendszer átalakítását követően a Miskolci Egyetem is alapítványi fenntartásba került, az alapítvány kuratóriumi elnöki pozícióját Varga Judit tölti be. Érdekesség, hogy az országban egyedülálló módon, a város független polgármestere, Veres Pál is a kuratórium tagja lett.
2019-ben az Orbán-kormány igazságügyi minisztere lett. A választásokat megelőzően 2021-ben több botrány is napvilágot látott az Igazságügyi Minisztériummal kapcsolatban. Először júliusban derült ki, hogy ügyvédeket, újságírókat és politikusokat hallgathattak le a Pegazus nevű izraeli kémszoftverrel, majd néhány hónappal később derült fény, a lehallgatásokat engedélyező államtitkár, Völner Pál korrupciós ügyeire.

Kovács Zsolt (Fidesz)

Kovács Zsolt Miskolcon született, tanár, korábban Kriza Ákos polgármester kabinetvezető-helyettese volt. Hosszú évek óta vállal szerepet a Fidesz munkájában, most a párt Észak-Magyarországi regionális igazgatója. Információink szerint ennek köszönheti előkelő helyét a pártlistán. Kovács Zsoltról viszonylag kevés információt lehet találni, ezért megkerestük és kértük, hogy mutassa be életútját, hogy az olvasók is jobban megismerhessék, ha válaszol, frissítjük cikkünket.
Az interneten leginkább csak korábbi botrányairól olvashatunk. 2015-ben Miskolcon okozott botrányt, mikor ittasan verekedésbe keveredett, majd a kiérkező mentősöket és rendőröket szidalmazta. Ezért később becsületsértésért félmillió forintos büntetést is kapott. Egy másik esettel, a miskolci feketekassza-üggyel kapcsolatosan is felmerült a neve. Lakatos Miklós nyíregyházi vállalkozó vádolta azzal, hogy Kriza Ákos 2014-es önkormányzati kampánya során az önkormányzat feketekasszájából kapott pénzt Kovács Zsolttól.

Jakab Péter (Jobbik)

Jakab Péter 1980-ban a megyeszékhelyen született, történelemtanári diplomáját is a városban szerezte. 2009-ben a Jobbik miskolci elnöke lett. 2010-től önkormányzati képviselőként tevékenykedett. 2016-ban a Jobbik szóvivője lett, majd 2018-tól országgyűlési képviselő. A párt elnökének 2020 januárjában választották meg. Az ellenzéki előválasztáson a párt miniszterelnök-jelöltje volt, azonban nem sikerült bejutnia az előválasztás második fordulójába. Az új parlamentben ismét Jakab Péter lesz a párt frakcióvezetője, az azonban kérdéses, hogy a pártelnöki pozíciója is megmarad-e, hiszen Stummer János, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke is bejelntette, hogy elindul az elnöki tisztségért. A párt május 7-én tartja majd tisztújító kongresszusát.

Hegedűs Andrea (DK)

Hegedűs Andrea 1968-ban született, tanító, történelemtanár, közoktatási vezető. Politikai pályáját 1998-ban az MSZP-ben kezdte, 2002-2010 között önkormányzati képviselőként szolgálta a választókerület lakóit, tagja volt a Pénzügyi, valamint az Oktatási Bizottságnak. Politikai tevékenysége mellett végig pedagógusként dolgozott. 2019-ben ismét önkormányzati képviselővé választották, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese, illetve Humánpolitikai Tanácsnok. Hegedűs Andrea az ellenzéki előválasztáson is megmérettettet magát, akkor azonban alulmaradt ellenfelével, dr. Varga Lászlóval szemben. Érdekesség, hogy ennek ellenére végül kettejük közül mégis Hegedűs Andrea ülhet a parlamentbe. Ez lesz egyébként első képviselői ciklusa.

Komjáthi Imre (MSZP)

Komjáthi Imre 1968-ban született Sajószentpéteren, lakatos szakmunkásként kezdte pályáját, majd 1999-ben szerzett érettségit. Hosszú évek óta aktív közéleti tevékenységet folytat. 1985-től a Borsodchem Zrt.-nél, illetve jogelődjénél dolgozott, komoly szerepet vállalva a vegyész szakszervezetben, hiszen annak közel tíz évig üzemi titkára volt. 2013-tól a Közmunkás Szakszervezet elnöke, 2018-2020 között az MSZP alelnöke, 2020-tól pedig a párt elnökhelyetteseként küzd a dolgozók jogaiért. Ez lesz az első parlamenti ciklusa, legfontosabb feladatának a munkavállalók jogainak képviseletét tartja, megélhetési és munkavédelmi biztonságért fog küzdeni az új parlamentben.

 



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



8 Comments

  1. Névtelen
    2022.04.30. 15:59

    Valójában az lenne a szokatlan és feltűnő, ha végre valamilyen becsületes, tehetséges, rátermett embert vennének maguk közé.

    10
    1
  2. Névtelen
    2022.04.30. 17:43

    Csak egy alkalmas lenne közöttük. Legalább csak egy

  3. Ozzy
    2022.04.30. 17:57

    Ha Kovács Zsolt 2015-ös ballépését, botrányát leírták, gondolom a Jakab botrányait csak helyhiány miatt nem sikerült összefoglalni. Másra, kettős mércére még gondolni sem merek.

    3
    6
    • Névtelen
      2022.04.30. 23:38

      Jakabnak milyen botrányai??? Volt szép családja, van szorgos titkárnője, és van egy köddé váló pártocskája, de bent van a parlamentben. Mi ez, ha nem rátermettség?

      2
      3
  4. Névtelen
    2022.05.01. 22:39

    Végülis jó, hogy bekerült. Egyszer sokat iszik, aztán Hektornak annyi. Mit piálsz Zsótti ? Fizetem !

    • Ozzy
      2022.05.02. 18:41

      Józanul is lefordítanád érthető nyelvre ?

      • Névtelen
        2022.05.03. 04:15

        Trollnak nem bontom ki, a többiek meg értik.

  5. Névtelen
    2022.05.02. 21:46

    Na melyik az asszonyverő közölük?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük