Verekedett, majd rendőrök vitték el Kriza Ákos bizalmasát

2015. szept 18. 12:40
Verekedett, majd rendőrök vitték el Kriza Ákos bizalmasát

Verekedett, majd rendőrök vitték el Kriza Ákos bizalmasát

Miskolc – Botrányt okozott Miskolc főterén, a kiérkező mentőket és rendőröket szidalmazta, végül a rendőrség fogdájában kötött ki a városi polgármesteri hivatal egy magas beosztású munkatársa.

Az eset szeptember 13-én vasárnap késő éjjel történt, s Jobbik szerzett róla tudomást. A Blikk érdeklődésére a megyei rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy garázdaság gyanújával büntetőeljárást indult, s bár nem nevezték meg az illetőt, nem cáfolták értesülésünket, hogy Kovács Zsoltról van szó, aki Kriza Ákos fideszes polgármester egyik bizalmasa, a hivatal kabinetfőnök-helyettese. Idén március 15-én magas állami kitüntetést is kapott munkája elismeréséül.

Kovács Zsolt (jobbra) idén március 15-én magas állami kitüntetést vehetett át Kontrát Károly belügyi államtitkártól munkája elismeréseként (Fotó:kormany.hu)Kovács Zsolt (jobbra) idén március 15-én magas állami kitüntetést vehetett át Kontrát Károly belügyi államtitkártól munkája elismeréseként (Fotó:kormany.hu)

Lapunk úgy tudja, vasárnap a város főterén egy filmfesztivált tartottak, egy színpadon ingyenes koncertek voltak, a standokon ételt és szeszes italt is árusítottak. Éjfél után nem sokkal érkezett bejelentés a rendőrségre egy verekedésről. A helyszínre két rendőr és egy mentő érkezett. Itt találkoztak a vezető hivatalnokkal, aki azt bizonygatta, hogy ő a verekedés sértettje, ám több szemtanú ennek ellenkezőjéről nyilatkozott.

Kriza Ákos fideszes polgármester bizalmasa a hivatal kabinetfőnök-helyettes (Fotók: MTI)Kriza Ákos fideszes polgármester bizalmasa a hivatal kabinetfőnök-helyettes (Fotók: MTI)

A férfi meglehetősen ittasnak látszott, a vele szemben intézkedő rendőröket és mentősöket is szidalmazta, többször is hangosan felhívta figyelmüket a beosztására. Végül az egyenruhások beültették a rendőrautóba , s a kapitányság fogdájára szállították, ott töltötte az éjszakát.

Kerestük tegnap Kovácsot hivatalában, ám nem vették fel titkárságán a telefont. Mint kiderült nem véletlenül. A Városházán érdeklődésünkre közölték, hogy Kovács a botrányos eset után lemondott beosztásáról és távozott a hivataltól.