A hamis igazolások átvételét követően az elkövetők azért zsarolták a háziorvost, mert felháborodtak azon, hogy közülük többen koronavírus fertőzést kaptak – írják az Ügyészség honlapján megjelent közleményben.

A vádirati tényállás szerint tavaly májusban egy férfi tizenegy személy negatív koronavírus antigén teszteredmény kiállítást kérte a háziorvostól – tesztelés nélkül. Az orvos a teszteredményeket kiállította, azokért fejenként 5.000 forintot kért a 7.500 forintos díj helyett a csoportos megrendelésre hivatkozással. Az árat a megrendelő azonban nem fizette ki, arra hivatkozott, hogy akkor fogja kifizetni, ha azt ő is megkapja az érintett személyek ausztriai munkáltatójától.

Három nappal később a férfi az élettársának szülei társaságában azért kereste fel a háziorvost, hogy hangot adjon azon emberek felháborodásának, akik három nappal korábban tőle negatív tesztet kaptak, ugyanis közülük többen megfertőződtek koronavírussal. Vállalták továbbá ezen személyek lecsillapítását személyenként 500.000 forintért. Ellenkező esetben feljelentést helyeztek kilátásba.

Néminemű alkudozást követően az orvos 500.000 forintot és még 10.000 forint benzinköltséget adott át a követelőknek, a többi pénz összeszedését pedig másnapra ígérte. A további összegek átadása helyett azonban – felesége javaslatára – értesítette a rendőrséget.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség minősített zsarolás és minősített vesztegetés, illetőleg minősített vesztegetés elmulasztása miatt nyújtott be vádiratot a terheltekkel szemben. A háziorvos szabadlábon védekezik, a többi elkövető letartóztatás hatálya alatt áll. Az ügyben várhatóan a Győri Törvényszék fog érdemi döntést hozni.