Miskolc. Mokrai Mihály nagypolgári lakása

Veres Pál, Miskolc polgármestere – a veszélyhelyzet ideje alatt, a közgyűlés jogkörében, de ahelyett egyedül eljárva – jóváhagyta a Széchenyi utcai, 177 négyzetméteres ingatlan értékesítését, 28 millió 400 ezer forintos vételáron”.

 

„Lehet, ez a jéghegy csúcsa”

 

A vevő Mokrai Mihály, Veres Pál gazdálkodási tanácsnoka, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője. A Fidesz által említett dokumentumok szerint „a miskolci önkormányzat 44 darab ingatlan értékét hagyta jóvá, nagyobbrészt paneleknél, melyeknél az átlagos négyzetméterár valamennyi esetben 180 ezer és 250 ezer forint közé esett. Kivéve a Mokrai Mihály által megvásárolt, Széchenyi utcai ingatlant, melynek négyzetméterára csupán 160 450 forint volt”.

 

Nagy Ákos kitért arra is, hogy a nagy alapterületű, nagypolgári lakás Miskolc főutcáján helyezkedik el, rendkívül jó infrastrukturális lehetőségekkel, így a frakcióvezető szerint „feltűnő és érthetetlen a jóval a panellakások értéke alatt maradó vételár”.

Mokrai Mihályt, aki az Észak-Magyarországnak azt mondta: Veres Pálnak bármikor jogában áll bármilyen vizsgálatot elrendelni, ha ő úgy látta indokoltnak, hogy vizsgálatra van szükség, akkor mint polgármester megteheti. „Az értékesítésben én nem vettem részt, nekem ehhez semmi közöm” – hangsúlyozta a képviselő.

 

Mokrai Mihály. Forrás: Ádám János

 

Mokrai Mihály mindehhez hozzátette: a felette lévő ingatlant még alacsonyabb négyzetméterárral értékesítették, így ő is fel lehetne háborodva, hogy azt olcsóbban adták az övénél. Ismertette, hogy neki a Miskolc Holding ajánlotta az ingatlant megvételre, tudomása nincs róla, hogy miként határozták meg az ingatlan értékét. A képviselő megjegyezte, hogy vagyonértékelőként is dolgozik, és az a véleménye, hogy drágábban vette meg az ingatlant, mint amennyiért indokolt lett volna.