Ki az a bíró Miskolcon, akinek az élettársa ügyvéd? Információkat árult egy miskolci bíró

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három személy ellen a Miskolci Törvényszéken.

A vádirat szerint egy járásbíróságon dolgozó bíró egy emberkereskedelem miatt folyamatban levő büntetőügyben tudomást szerzett arról, hogy az ügyben 2018 novemberében az egyik vádlott letartóztatásának ismételt elrendelését tervezik. Mivel a bíró és ügyvédként dolgozó élettársa ismerősi viszonyban voltak a vádlottal és annak barátnőjével, a megszerzett információt közölték a vádlottal, hogy fel tudjon készülni a letartóztatásra.

A kényszerintézkedés elrendelése után az ügyvédnő 13 millió forintot kért a letartóztatott vádlott barátnőjétől arra hivatkozva, hogy a pénzt a letartóztatás megszüntetése érdekében át kell adnia az ügyben eljáró hivatalos személyeknek,

köztük a belügyminiszternek és a másodfokon eljáró bírónak.A nő az ajánlatot elfogadta, és 2019 februárjában előlegként 500 ezer forintot adott át az ügyvédnőnek. Az időközben – hatásköri okból – a törvényszékre áttett ügyben a vádlott letartóztatását a bíróság 2019. május 6-án megszüntette.

Másnap a bíró – aki tudott az élettársa által kért jogtalan előnyről – a bíróság épülete előtt közölte a szabadon bocsájtott vádlottal, hogy fizesse ki az ügyvédnőnek a 13 millió forintból fennmaradó összeget, mert ők intézték el a szabadulását.Az ügyészség szerint a valóságban az ügyvédnő és a bíró a letartóztatás megszüntetése érdekében intézkedést nem tett, hivatalos személyeket az ügyben nem kerestek meg, a rájuk történő hivatkozással kért vesztegetési pénzt maguknak szánták. (Ügyészség)

4 Responses

  1. Azt látják, hogy lopja szét a fidesz az országot, hát pont ők maradjanak ki a jóból! Akkor nekik is lehet.
    Ebből látszik, milyen erkölcsi kárt okoz Orbána Magyarországnak!

  2. Szerintem több ilyen is lehet.
    Bíró, ügyvéd, ügyész egy brancs, belterjes kapcsolatok.

  3. Lejáratják azt a kevés tisztességes bírót, ügyvédet is akik az esküjükhöz híven végzik a munkájukat.

  4. Ennek a világnak csúszós a földje!
    /Aszték mondás!/ Ez azt bizonyítja, már több száz éve is volt korrupció, csak nem így hívták!

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű