Mikében volt az utolsó. Égi tűzgömböt rögzítettek a Bükkből is

Csütörtök este fényes tűzgömb húzott el Magyarország fölött. A jelenség tizenkilenc óra körül volt látható – számolt be a Magyar Meteoritikai Társaság (MMT). Az MMT által üzemeltetett Magyar Tűzgömbkamera Hálózat (MTH) bajai, bükki, győri és zalaegerszegi teljes égbolt kamera állomásai rögzítették a jelenséget.

Köszönhetően annak, hogy az ország felett derült volt az ég, a hullást kb. 5 másodpercen keresztül lehetett megfigyelni. A világűrből beérkező néhány deciméteres test körül a pálya első felén közel egyenletesen fénylett fel a több ezer celsius fokra a gerjesztett plazmacsatorna. A csúcsfényesség környékén -6, -8 magnitúdó fényességet ért el a meteor, ami valamivel meghaladja a Vénusz bolygó legnagyobb fényességét. Ezt követően fényessége csökkent miközben anyagdarabok szakadoztak le róla, ezt szaknyelven fragmentálódásnak nevezik.Az AMS78 jelű bajai állomásunk a tűzgömböt a Nagy Medve (Ursa Major) csillagkép irányában északra, a győri AMS90-es állomásunk közel függőlegesen lefelé hullva dél-keletre látta a hullást a Canis Minor, Monoceros csillagképekben. A két kamera adatai szerint a hullás Magyarország felett történt. Az elért legnagyobb fényessége miatt valószínűsítjük, hogy a tűzgömb teljes anyaga elégett, elporladt a magaslégkörben.

– írták.

Január-február hónapokban nem ritka a fényes tűzgömbjelenség, csupán azért tűnik, hogy több van belőlük, mert egyre jobban terjednek a modern, egész égboltot éjjel-nappal figyelő, monitorozó kameraállomások, mint amilyen az MTH hálózata is. Az MMT azért építette ki kamerahálózatát, hogy a modern eszközök segítségével, kimérhetők legyen a meteoritot produkáló tűzgömbök. Szakembereik így ki tudják majd számítani, a hulló test pályáját, a fénykihunyás után a szelek által módosított, közel szabadesésben történő testek lehullását, és végül a hullási zónát, hogy ezután szakszerűen megkereshessük az új magyar meteorit darabjait, amit aztán reményeink szerint magyar kutatók megvizsgálhatnak. Ami már csak azért is lenne szenzáció, mert

a legutolsó szemtanús, tehát dokumentált magyar meteorit 1944. május 3.-án hullott Mike község mellett.