Sok környezettudatos, a fenntarthatóságra fogékony emberrel vagyok körülvéve, de még ők sem figyelik rendszeresen a pmmonitoringot, pláne nem olvasnak Minapot

A belvárosban (tehát körül-belül a város legfrekventáltabb részén) nem egy, de három ledfal is található: a Szent István téren, a Szinva teraszon és a Centrum áruház mellett. A terasz és a Centrum felé ritkán járok, de az biztos, hogy a virágóra mellett olyan hasznos információk szoktak menni végtelenítve, mint a horoszkóp, az egyetemi reklámfilm, vagy a városbrandelt kulcstartó és bögre. Ha ezekről elngedhetetlennek tartjuk, hogy tájékoztassuk a város közösségét, akkor mi a helyzet például azzal a projekttel, aminek céljai között egyértelműen kimondatik, hogy

„a projektben résztvevő önkormányzatok szemléletformáló kampányokat indítanak, amelyeknek célja a települések levegőminőségének javítását célzó intézkedések elterjesztése.”

A ledfal tökéletes eszköz lenne arra, hogy a város levegőminősége, az elvárt intézkedések, a környezettudatosság kulcsgondolatai és az „egészségtanácsok” folyamatosan szem előtt legyenek, beépüljenek a köztudatba és valóban megvalósuljon a folyamatos és nagy volumenű tájékoztatás. Leegyszerűsítve: egy környi „bika-ikrek-szűz-nyilas” után lehetne egy kör „Diósgyőr-Belváros-Martintelep-Görömböly”. Nyilván körről-körre frissülő, aktuális adatokkal, a kör után pedig egy városátlaghoz szabott intézkedéscsomaggal. Ilyen a levegő, így tehetsz ellene. A saját környezetemből tudok kiindulni: sok környezettudatos, a fenntarthatóságra fogékony emberrel vagyok körülvéve, de még ők sem figyelik rendszeresen a pmmonitoringot, pláne nem olvasnak Minapot vagy városházi közleményeket. Az ilyen embereket ki lehet vonni a képletből (ez a legegyszerűbb, természetesen), vagy meg lehet próbálni megszólítani ledfalakon, esetleg az adatok integrálásával olyan „progresszív” helyekre, mint a MIKI app. Magyarul olyan helyekre vinni az információt, ahol a fogékony emberek vannak, nem pedig azt várni, hogy az emberek menjenek olyan helyekre, amik kívül esnek az érdeklődésükön.https://miskolcunplugged.hu/archives/i014?fbclid=IwAR3zct7wRbq5bR89sawhf5QGY13wM45vswNfvTw07UORY1zUVuBSH744wvE

3 Responses

  1. Nyugi van! Mindenkinek jár majd alanyi jogon a személyi PM10 mérő.

    Találkozáskor két PM10 mérő közül az lesz a pontosabb amelyik nagyobb értéket mutat.

    tudod a cementgyár miatt
    először jön a qrva félelem,
    aztán a qrva szorongás
    és a qrva depresszió,
    aztán a qrva gyász.
    Majd a qrva halál.

    és nem fogjátok megúszni a PM10-jelző chip beültetését sem
    csak Miskolcon

    és készüljetek egy 3 napos zöld konferenciára (szponzor már van)

    Az uralkodó szélirányt figyelembe véve hova helyeznétek el a kerekekre szerelt védő távolságot maga után vonszoló cementgyárat, a Sajóvölgye cső elejére vagy a Sajóvölgye cső végére?

  2. Fűtenek vele és nem olvassák?

    akkor adni kell nekik ingyenes amerikai palagázt
    előre fizetős órákon keresztül vezetve a konvektorig

    ha fizetni kell újra a Minappal fognak szobát fűteni

    nem szabad visszaindítani a cementgyárat mert az
    januárban, februárban nem üzemel csak fizeti a dolgozóit.

    A gyárat kell támadni, az igazi okokat elfedni.

    „Az elmúlt tíz évben a szálló por koncentrációja nagyon enyhe emelkedést mutatott az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai alapján. A táblázatban látható adatok viszont megerősítik, hogy valóban az időjárással – és a fűtési szezonnal – áll nagyon erős kapcsolatban a légszennyezés. Minél hidegebb van, annál magasabb a szálló por koncentrációja. 2017 januárja például kiugróan hideg volt, és ez rekord magasra lőtte a légszennyezést. „

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű