A bíróság további három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Schadl-ügyben

Sikeres volt a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése, a bíróság további három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Schadl-ügyben – tudta meg a Házon kívül. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének nevével fémjelzett ügyben „előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények” miatt folyik nyomozás.

Eredetileg Schadl György, továbbá a gyakran csak „gazdámként” említett R. Róbert, valamint a végrehajtói kar elnökének sofőrjét tartóztatták le, bár az ügyészség összesen 6 embert akart rács mögött látni. A bíróság elsőre azonban elutasította a három, meg nem nevezett ember letartóztatását, de a főügyészség fellebbezése után megváltoztatta a döntést.

Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium azóta lemondott államtitkárát tízmilliós nagyságrendű kenőpénz elfogadásával gyanúsítják. A pénzt Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar korábbi elnökétől kaphatta, aki pedig összességében százmilliós nagyságrendű visszaélés-sorozatban érintett az ügyészség gyanúja szerint.

2 Responses

  1. Nem további hármat!
    Akiket először letartóztattak, kiengedték, majd újra letartóztatásba kerültek. Ugyan az a három, köztük a dicsőséges Schadl.
    Erre azért lehetett szükség, hogy nyugodtan megbeszélhessék, mit tegyenek az eljárás során!
    Mert Magyarország jogállam ugye! Ez jogállam?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű