Varga Laci kézbe veszi a dolgokat

 Az új városvezetés is azon van, hogy minél előbb remek új városközpont épülhessen ide.

Varga László országgyűlési képviselő és a város vezetése régóta támogatja és segíti az elképzelés megvalósulását – írja a Minap.hu.

Bár túl sok konkrétumot nem tudunk, úgy tűnik, hogy ez a helyzet változhat a közelmúltban bejelentett tervek szerint: sportpályákat és üzletközpontot kaphat a városrész. Szunyogh László városi főépítész emlékeztet, hogy a rendszerváltás előtt a döntéshozók feltehetően tudatosan igyekeztek a környék helyi identitását megtörni: a fejlesztések megálltak a mai Újgyőri főtér környékén.

„Ez azt jelenti, hogy a környék nagyon kevés kereskedelmi létesítményt kapott, holott egy ekkora városrésznek ezekre szüksége lenne” – mondta a városi főépítész, majd azzal folytatta, hogy ezért a lakosok kénytelenek ügyes-bajos dolgaik miatt beutazni a belvárosba, ami problémás manapság az útvonal megemelkedett forgalma miatt.

Szunyogh László emlékeztet, hogy mindezek okán egy ideje érik az igény egy városközpont kialakítására, ami egyébként – mondhatni természetes módon – el is kezdődött a Bulgárföld környékén, hiszen kisebb-nagyobb boltok és szolgáltatók települtek be oda.

A városvezetés 2019 óta szerette volna pótolni ezt a hiányt, ezért szerencsés volt, hogy a szándék összeért a terület jelenlegi tulajdonosáéval, aki szintén beruházásokat szeretne a telken. Kovács Zoltán – aki 20 éve foglalkozik ingatlanfejlesztésekkel – 2019 óta a terület birtokosa, amit kifejezetten befektetési céllal vásárolt meg.

Mint kifejtette, ennek megvalósulását jelentősen nehezítette a 2015-ben életbe lépett, úgynevezett „plázastop” törvény, amely korlátozza a nagyobb méretű kereskedelmi egységek építését. Emellett számos hivatal közreműködésével indulhat el egy fejlesztés. Ennek érdekében Kovács Zoltán kollégáin keresztül felvette a kapcsolatot Varga Lászlóval, aki sikeresen közvetített a Városháza és a telektulajdonos között.

Produktív tárgyalássorozat indult meg, amelyen mások mellett részt vett Veres Pál polgármester, Ignácz Dávid jegyző és Szunyogh László városi főépítész is, hogy segítsék a folyamatot. „Az önkormányzat nagyon pozitívan állt a kezdeményezéshez, és mindenki támogatta, segítette azt” – összegezte tapasztalatait Kovács Zoltán, majd köszönetét fejezte ki, akárcsak a földhivatali osztálynak.

Ezzel kapcsolatban Varga László országgyűlési képviselő elmondta: a tulajdonos éveken keresztül nem tudott előrehaladni a befektetések ügyében, ő pedig nagy örömmel közvetített a Városháza és közte, hiszen – mint fogalmazott – „feltett szándékunk, hogy Miskolc-szerte emberközeli települési alközpontokat hozzunk létre, ahol az emberek számára elérhetőek lesznek a megfelelő minőségű szolgáltatások”. Ennek megvalósításába a magántőkét is szeretnék bevonni.

Kifejtette, hogy az egyik ilyen „alközpont” a szóban forgó bulgárföldi terület, ahol véleménye szerint egy új városközpont jöhet létre. „Ebben kilenc éven keresztül nem tudott előrelépni az előző városvezetés” – zárta gondolatait.