A Miskolci Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 76 éves helyi férfival szemben.A járőrök előállították azt a sofőrt, akik a járműforgalommal szemben haladt az M30-as autópályán Szikszó közelében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei szolgálatuk ellátása során 2022. január 15-én 23 óra 30 perckor az M30-as számú autópályán Miskolc irányából Szikszó felé haladtak, amikor egy szabálytalanul a forgalommal szemben közlekedő személyautóra figyeltek fel. A rendőrök az autót megállították a sofőrt pedig intézkedés alá vonták, aki elmondta, hogy egy miskolci bevásárlóközpontból akart hazajutni, de eltévedt és az autópályán Halmajig közlekedett, majd ott megfordult, és elindult a forgalommal szemben visszafelé.

 

A rendőrök alkoholszondát is alkalmaztak a gépjármű vezetőjével szemben, ami pozitív eredményt mutatott, így a helyszínen elvették a férfi jogosítványát, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

„…hogy mindenki hazaérjen!”