Áder János két és fél órán át helikopterezett 1,8 millió forint értékben

Áder János köztársasági elnök tavaly „2 óra 27 perc időtartamban vette igénybe a rendőrség szolgálati helikopterét”, erről az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatta az rtl.hu-t.

A rendőrségi járművet Áder feltehetően akkor használta, amikor Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnökkel közösen átadta a Sátoraljaújhelytől 5 kilométerre lévő Rákóczi-várkastélyt, (Borsi)majd Kassára utazott.

A rendőrségnek összesen tizenöt szolgálati helikoptere van, négy MD-500 típusú és tizenegy MD-902-es típusú. Előbbiek használata 2021-ben óránként 562 478 forintba került, utóbbiak óránkénti díja pedig 755 112 forint volt. Áder MD-902-es géppel repült, vagyis az útja 1,85 millió forintot ért.

 Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A védett személyek azonban, így a köztársasági elnök is, ingyen használhatják a rendőrségi gépeket, igényüket pedig a Belügyminisztériumhoz nyújthatják be, ahol azt a belbiztonsági államtitkár, Papp Károly hagyja jóvá.

A lap megkérdezte a Köztársasági Elnöki Hivatalt, hogy Áder János miért az autónál jóval környezetszennyezőbb utazást választotta. Erre azt a választ kapták, hogy

az elmúlt közel tíz év során minden esetben körültekintő vizsgálatot követően – figyelemmel a programokra és kötelezettségekre – született meg a döntés, hogy Áder János köztársasági elnök milyen közlekedési eszközt vesz igénybe.

Az nem derült ki, hogy az államfő Budapesttől vagy csak Sátoraljaújhelytől helikopterezett Kassára.

Áder János legutóbb 2021 novemberében vett igénybe hasonló utazási módot, amikor a glasgow-i klímacsúcsra a Magyar Honvédség különgépével repült. Szél Bernadett független képviselő a köztársasági elnök döntését akkor szembeállította Zuzana Caputová szlovák államfő döntésével, aki egy Bécsből induló kereskedelmi járattal utazott a klímacsúcsra. Szél akkor úgy fogalmazott, „nem zöldre festett politikusokra van szükségünk, akik beszélni tudnak, cselekedni nem, hanem olyanokra, akik hitelesek és a személyes példamutatást is fontosnak tartják”.