A migrációs és menekültpolitika újraírása egyszerre tartalmaz könnyítéseket és ígér szigorításokat. Csökkenti azt az időt, ami után az itt élők kérhetik a német állampolgárságot. Ez eddig nyolc év után volt lehetséges a feltételek (munka, állami segítség nélküli megélhetés és lakás) megléte esetén, de már hat év elteltével is adható volt. Most ez öt, illetve indokolt esetben három évre csökken. Ugyanakkor egy olyan fogalom is feltűnik a koalíciós szerződés szövegében, amire se a Zöldektől, se a többiektől jószerével senki sem számított: a visszaküldés, a kiutasítás.
E szerint egyrészt vissza kell szorítani az illegális bevándorlást, a bűncselekményt elkövetőket és a terrorszervezethez köthető úgynevezett veszélyeztetőket ki kell toloncolni. Ez németül úgy hangzik, hogy Abschiebung – a félreértések elkerülése végett még ez, az eddig leginkább a konzervatív oldal jobbszélén használt szó is ott van a tervezett intézkedések között. Ennek szelídebb változata, amikor azokat, akik nem kapták meg a menekültstátuszt, visszatérési támogatással kívánják az ország elhagyására ösztönözni.
Sokszínű, toleráns és demokratikus társadalom – ebbe a fogalomba a koalíciós pártok szerint bele kell tartoznia az eltérő nemi identitás elfogadásának úgy, hogy annak megválasztása az egyén kizárólagos joga. És nem tűrhető semmiféle diszkrimináció ilyen alapon. Azonos neműek gyermekvállalása esetén jogilag mindkét fél szerepelhet anyaként, illetve apaként. Szélesebb körű változás a választójog korhatárának csökkentése: a jövőben az európai parlamenti választáson már a 16 évesek is szavazhatnak. Ennek kimondásához elegendő az egyszerű parlamenti többség, ám a valódi cél a német törvényhozási választások korhatárának csökkentése, amihez kétharmados többséget kívánnak szerezni a Bundestagban.
A kancellárságtól most búcsúzó Angela Merkel erényeként tartják számon, hogy úgy-ahogy egyben tudta tartani az Európai Uniót, kezelte a válságokat. Az új berlini koalíció ennél becsvágyóbb célt fogalmazott meg:
az Európa jövőjéről folytatott tanácskozásoknak fokozatosan át kell alakulniuk egyfajta alkotmányozó konventté, aminek végső célja egy föderális európai szövetségi állam létrehozása.https://hvg.hu/360/20211202_Nemetorszag_uj_kormany_szocialdemokrata_zold_liberalis_koalicio_Olaf_Scholz_Angela_Merkel
„Azonos neműek gyermekvállalása esetén” :))))))))))))))))
Bzd+, ezek nem vótak biosz órán?????
Köcsögisztánban nem érvényesek a természet törvényei.:)
kérdez meg a fideszes elit 10 százaléka hogy csinálja
kamufeleség, kamuférj
külföldről béranya vagy örökbefogadás
keresztapaságra meg felkérik a kolostordisznót
Rohadtul nem érdekel a fideszes elit magánélete, amíg nem emelkedik kormányprogrammá a köcsög-család, miként balliberáliséknál.
A mi alkotmányunkat egy köcsög írta a vonaton, úton egy újabb racsnizópartira brüsszelbe.Próbáld feldolgozni nemzethykereszthénykém :):):):)
A 90-s évek közepétől szinte mindenki tudta Szájer szexuális irányultságát, aki egy kicsit is foglalkozott politikával. Mondhatni nyílt titok volt. Szóval, én csak örülök annak, hogy vannak olyan buzik, akik tisztában vannak a család fogalmával és értékével, szemben a balliberálisok aberráltságot támogató politikájával. Nagy a különbség az elfogadás és a támogatás között.
Ti bűnös módon támogatjátok a buzulás reklámozását, terjesztését, és a család fogalmának elferdítését, gyerekek félrenevelését. Nem kell se nemzetinek, se kereszténynek lenni, pusztán normálisnak, hogy abnormális politikátoktól vért hányjon az ember.
Hiába jössz nekem a fidesszel. Semmivel sem jobb a ti rablóbandátok, mint a fideszé, plusz ti még kártékonyabbak is vagytok a társadalomra, mint a fidesz. Még a fidesznél is szarabbul vezettétek az országot, szétloptatok mindent, és az embereket is kifosztottátok. Elvettétek az emberektől a pénzt, és odaadtátok a bankoknak, ezen nincs mit szépíteni. A ti bűnötök orbánék országlása, senki mást nem okolhattok, csak magatokat. Mi csak abból választunk, amiből tudunk.
Aha. Mindenki tudta….Érdekes, mert a hiradóban nem hallottam róla egy mondatot sem….És ha így van akkor miért kellett kilépnie a fideszből is? Kaleta képgyűjtögetési szokásait mikortól tudtátok? Vagy harrach petya homoszexuális problémáit?
„vannak olyan buzik, akik tisztában vannak a család fogalmával és értékével”
Biztos, de hogy ezek nem a fideszben vannak az is biztos. . Szájer Józsié mint mintacsalád …. Ne röhögtesd ki magad Bohóc!
Leszarom, hogy ki buzi a fideszben, se kutyám, se macskám egyik se. Csak arra válaszolj, hogy miért a baloldal kapott sikítófrászt, amikor Dúró Dóra ledarálta a buzimesekönyvet?
te barom!
nem a fidesz elitről hanem a z összfideszes szavazó barmok 10 százalékéról is van szó akik simán megoldják, és ez nem kevés főt jelent
az álproblémát csak nektek tálalják, riogatásnak hogy megmaradjon a fejetekben a sötét
Nyíljon ki végre a csipád!
Fenti írás az általatok istenített, Európát elnyelni készülő, liberál-fasizoid Németország kormányának programjáról készült.
Ezzel az „álproblémával” jelen esetben a hávégé riogat…
Vagy már az is fideszes lett?
Szerintem a függetlenobjektív :))) hávégében is a még normális gondolkodásra hajlamos balliberális szavazók puhítása zajlik. Nagyon remélem, hogy nem fog sikerülni.
Á dehogy, a fideszben nem kormányprogram, csak kötelező feltétel lassan minden második funkcionáriusnál.
https://manifesto.deryn.co.uk/wp-content/uploads/2021/04/Labour-Manifesto-2005.pdf
ezt is lopta
miért is nem lepődöm meg
ugyszólván a víribe van
Először is nekünk nincs Alkotmányunk, Alaptörvényünk van.
Másodszort ezt egy esőcsatorna tornász írta. Mondjuk olyan is.
Idézet a hitvallásból:
„Valjuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az IGAZSÁG, a szabadság kiteljesítése.”
10 milliós kérdés: akkor miért van Alkotmánybíróságunk?! És mikor lesz betartva az Alaptörvényben megfogalmazott hitvallások, és a többi cikkek által rögzítettek.
https://hirklikk.hu/images/leadMain/134603.jpg