Skip to content

What the fuck. Hamis akácmézzel bukott le az egyik legnagyobb hazai mézbeszállító

A Nébih megállapította, hogy a vállalkozó több, akácmézként forgalomba hozott terméke valójában nem az, aminek nevezik.

Akácmézként árulták az áruházláncok az egyik legnagyobb hazai mézeladó, Klenáncz József termékeit, amelyekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nemrég kimondta, hogy nem viselhetik az akácméz elnevezést – írja a 24.hu.

A lap szerint a termékeket a Magyar Mézkiszerelők Egyesülete és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület jelzése alapján kezdte vizsgálni a hatóság. A két szervezet laboratóriumi vizsgálatokra hivatkozva azt állította, hogy míg az akácmézben a tudományos kutatások és a szakmai tapasztalatok szerint minimum 1,4 a gyümölcscukor és a szőlőcukor aránya, addig a Klenáncz-féle termékeknél csak 1,2 körüli. Ez nagyon alacsony adat, ami a cikk szerint azt jelzi, hogy valójában nem akácmézről van szó.

A Nébih laboratóriumi és nyomonkövetési vizsgálatok alapján megállapította, hogy a termelő jogsértést követett el három tételazonosítóval megjelölt méz esetében. Elrendelte továbbá a termékek kivonását a forgalomból minőségmegőrzési időre és kiszerelési egységre való tekintet nélkül.

A Magyar Mézkiszerelők Egyesülete azt írta a lapnak, hogy az akácméz ára 50-100 százalékkal magasabb, mint az egyéb mézeké, vagyis véleményük szerint Klenáncz megkárosította a fogyasztókat.

A nyolc CBA-üzlet tulajdonosaként is ismert Klenáncz Józsefet kereste a 24.hu, de nem sikerült megszólaltatnia.

A Nébih által jogsértőnek talált termékeket a Tesco és a CBA már visszahívta, a Spar még várja, hogy Klenáncz cégétől vagy a Nébihtől hivatalos megkeresést kapjon, addig árulja a termékeket.

Klenáncz termékeit nem először találják kifogásolhatónak: 2016-ban a CBA, a Spar, az Auchan, a Metro és az Aldi is levette a polcairól a kínai „mézzel” felöntött termékeit.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2021.11.26. 08:47

    Klenáncz József mézhamisítót kéretik örökre eltiltani minden mézzel kapcsolatos tevékenységtől
    ( természetesen a saját hamisítványa fogyasztásától kivéve ! ) . . .

  2. Névtelen
    2021.11.26. 10:04

    még hányszor?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük