Skip to content

Fekete-Győr: Harmadjára mondták ki, hogy Mészárost lehet bűnözőnek nevezni

A bíróság úgy indokolt, hogy a felcsúti százmilliárdosnak már csak a miniszterelnökhöz fűződő személyes kapcsolata miatt is tűrnie kell az ilyen kijelentéseket.

Harmadjára is pert nyert a Momentum korábbi elnöke, Fekete-Győr András a felcsúti milliárdossal, Mészáros Lőrinccel szemben – derül ki az ellenzéki politikus Facebook-oldalán szerdán megjelent bejegyzésből.

Fekete-Győr felidézte, hogy tavasszal, még miniszterelnök-jelöltként több interjút is adott, melyekben Orbán Viktor miniszterelnök strómanjának nevezte Mészárost. A vállalkozó ezt azonban nehezen viselte és beperelte Fekete-Győrt.

Mészáros előbb rágalmazás és becsületsértés címén perelt, később pedig polgári perben is próbálkozott, a bíróság viszont minden keresetét elutasította. Az utolsó, a polgári peres ért most véget, melyről Fekete-Győr így ír a Facebookon:

harmadjára mondták ki, hogy nevén lehet nevezni, vagyis lehet azt mondani, hogy bűnöző”.

A bíróság úgy indokolt a poszt szerint, hogy Mészárosnak már csak “a miniszterelnökhöz fűződő személyes kapcsolatára, a közbeszerzések során vállalkozásai által elnyert közpénzekre” is tekintettel tűrnie kell a magyar adófizetők nevében tett kijelentéseket.

„Az egész ügy persze nem rólam szól, hanem arról, hogy mit képesek megengedni maguknak a hatalom emberei: szétlopják az országunkat, és még ők vannak felháborodva, ha bűnözőnek nevezik őket” – tette hozzá Fekete-Győr András, aki azt ígérte: kormányváltás után Mészáros Lőrinc egyenesen a vádlottak padjára megy.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



10 Comments

  1. Névtelen
    2021.11.24. 20:18

    Lehet, Bandika. Még mezőzombori szüretelőnek is.

    ” A szamár azt mondta a tigrisnek:
    – A fű kék.
    A tigris válaszolt:
    – Nem, a fű zöld.
    A vita elmérgesedett, és mindketten úgy döntöttek, hogy döntőbíróság elé viszik a dolgot, ezért az oroszlán, a dzsungel királya elé járultak.
    A szamár már azelőtt kiabálni kezdett, hogy elérte volna az erdei tisztást, ahol az oroszlán ült a trónján:
    – Őfelsége, igaz, hogy a fű kék?
    Az oroszlán válaszolt:
    – Igaz, a fű kék.
    A szamár sietett és továbbment:
    – A tigris nem ért egyet velem, ellentmond és bosszant, kérlek, büntesd meg.
    A király ekkor kijelentette:
    – A tigris 5 év hallgatással lesz büntetve.
    A szamár vidáman ugrott, és elégedetten, ismételgetve folytatta útját:
    – A fű kék …
    A tigris elfogadta a büntetését, de előtte megkérdezte az oroszlánt:
    – Felség, miért büntettél meg engem, elvégre a fű zöld.
    Az oroszlán válaszolt:
    – Valójában a fű zöld.
    A tigris megkérdezte:
    – Akkor miért büntetsz engem?
    Az oroszlán válaszolt:
    – Ennek semmi köze ahhoz a kérdéshez, hogy a fű kék vagy zöld. A büntetés azért van, mert egy ilyen bátor és intelligens teremtmény, mint te, nem vesztegetheti az idejét arra, hogy egy szamárral vitatkozzon, aki ráadásul még idejön és ezzel a kérdéssel engem zaklat.
    A legrosszabb időpocsékolás a bolonddal és fanatikussal vitatkozni, akit nem érdekel az igazság vagy a valóság, csak a hite és az illúziói győzelme. Soha ne vesztegessük az időt olyan érvekre, amelyeknek nincs értelme. Vannak emberek, akiknek bármennyi bizonyítékot mutatunk is be, nem képesek megérteni, másokat pedig elvakít az ego, a gyűlölet és a harag, és csak azt akarják, hogy igazuk legyen, még akkor is, ha nincs igazuk.”
    Amikor a tudatlanság ordít, az intelligencia hallgat. A te békéd és nyugalmad többet ér.”

  2. Névtelen
    2021.11.24. 20:20

    húúúúúúúúú wazze!
    a Donáth-lány azonnal lemond és újra Te leszel a napelemes atomerőmű

    • Névtelen
      2021.11.25. 04:17

      Te pedig a fidesz-bolondok királya! Igyekezz, mert nem sok időd van jövő tavaszig, kicsi csíra!

    • Névtelen
      2021.11.25. 07:00

      Egyeztess gazádiddal napelem ügyben:
      „L. Simon László szerint Magyarországnak azért nem megoldás a napenergia, mert nekünk esténként is szükségünk van áramra”

      • Névtelen
        2021.11.26. 15:34

        Igaza van.
        A napsütéses órák száma elég alacsony, de majd a spájzodban tároljuk a tehervonatok számára, ha felértek a dombra visszakapcsolunk, és töltheted az akkudat, aztán hirtelen megint sok áramot kérünk és szétégetjük a rendszeredet.

        Szerinted 365nap x 24 óra , az mennyi?

        Magyarországon nincs 2 ezer a napsütéses órák száma

        Az új német kormány 8 évvel kitolta a barnaszén erőműveinek leállítását
        Sz@rban vannak. Vehetnek francia atomerőmű áramot vagy orosz gázt.

        • Névtelen
          2021.11.26. 21:03

          Hogy te mekkora ökör vagy! Igazi fideszökör! Meg lehetnek elégedve veled a gazdáid!
          Ez van amikor az iskola helyett fidesz pártgyűlésekre jársz!

  3. Névtelen
    2021.11.24. 20:24

    „András, aki azt ígérte: kormányváltás után Mészáros Lőrinc egyenesen a vádlottak padjára megy.”

    „Tudod, hogy hőzöngök, ha nem gőzölög itt a csülök, mikor lecsücsülök!
    Vilma, kell egy jó nagy pofon? Szerinted én a pénzt lopom? Azonnal vegye vissza az üzlet, különben elűzlek.”

  4. Névtelen
    2021.11.25. 06:10

    Ne erölködj Béci!

  5. Névtelen
    2021.11.26. 15:32

    https://telex.hu/assets/images/20211126/1637928398-temp-LmIaMi_cikktorzs@1x.jpg

  6. ándika nézd, nem a tied
    2021.11.26. 15:36

    Ő AZ ÉLŐ SZÖVET, BUGYELLÁRISON

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük