Olyan hangosan kefélt a katolikus pap…Videó

A noviny.sk beszámolója szerint a négytagú család még 2021 februárjában bérelt lakást Dunaszerdahelyen, egy korábban esperesként is szolgáló pap szomszédságában. Egy idő után azonban furcsa zajokra lettek figyelmesek, amelyek a mellettük lévő lakásból származtak.

„Először azt hittük, hogy bútorokat raknak össze, de később az éjszaka folyamán kiderült, hogy nem munkáról van szó. Ez nagyon feldühített minket, hiszen mi is hívő család vagyunk”

– mondta az érintett szomszéd.

A család rájött, hogy a pap lakásából érkező hangok teljesen más foglalatosságból adódnak, és idővel annyira kibírhatatlanná vált az esti jelenség, hogy a kislányuk aludni sem tudott, éjjelente sírva ment a szüleihez.

Erik a lapnak elárulta, hogy a problémás szomszédot az egyik zajos éjszaka után felkereste. „Először hazudott, tagadott, aztán beismerte, bocsánatot kért” – közölte.

Az apuka az esetet jelentette az érseki hivatalnál, ahol többször meghallgatáson is voltak, de az üggyel kapcsolatban máig nem kaptak választ.

A hivatal a noviny.sk-val csak annyit közölt, hogy az esetet jelenleg vizsgálják.

A pap azóta már elköltözött a család szomszédságából, de a történtek mély nyomot hagytak bennük. Az apa a portálnak elmondta, hogy fiának elment a kedve a bérmálkozástól, és már templomi esküvőt sem szeretne.