Anya és fia. Felszentelték a kívül-belül megújult református templomot Hernádkakon

Dobrev Klára városából?

Ne bomolj már! Nem követed a demokrácia hazájának trendjét?

„Idő kérdése tehát, hogy Amerika 8 év múlva már felnőtt korba lépő ifjúsága ezt az egész konzervatív kapitalizmust a történelem szemétdombjára vágja, és a most még csak idegesítő eszméiket kötelező érvényűnek tekintve, azt a világ legnagyobb hadserege élén terjesszék. Pláne, ha addigra a most körvonalazódó globális konfliktusok erre fel is jogosítják. Horror-forgatókönyv? Az, de létezik…
A helyzet vészesen emlékeztet egy másik, 1904-1905-ben lejátszódott történelmi eseményhez, melynek következményei a múlt században szintén elég végzetesnek bizonyultak. A Demokrata Párt helyett Oroszország legnagyobb – akkor épp ellenzéki politikai szervezete áll, az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt. 1902-ben az akkori párt „demokratikus progresszívje” megírta a Sto gyelaty? – Mi a teendő? című vitairatát.
„Nem elegendő a magasabb bérekért küzdeni, fontosabb a munkásság, a kiszolgáltatottak politikai tudatra ébresztése. Az eszmék helyett politikai szervezetet kell teremteni a szocializmus társdalmi céljainak létrehozásához!” (Sanders? Nem. Lenin.)
„A leszakadó munkások nem rendelkeznek elég politikai tudással ahhoz, hogy önálló osztálytudatra ébredjenek, ehhez szükséges az értelmiséggel kötött szövetségük!” (Sanders? Obama? Ja nem, még mindig Lenin)
„Az osztálytól önmagában el kell jutni az osztályhoz önmagáért. Ökonomista harc, gazdasági harc, trade-unionista szemlélet, totális, átfogó társadalmi változások elősegítése a cél, komplex társadalmi felszabadító mozgalom megteremtése, átfogó társadalmi egyenlőség létrehozása. A kapitalizmus, a korlátlan bérrabszolgaság, a szociális, vallási, kulturális elnyomás rendszere!” (Nem, ez sem a Huffington Post, ez is Lenin!)
A vitairat persze megosztó volt, még Trockij is válaszolt rá (vesztére) elővetítette, hogy ez egy véreskezű diktátor felbukkanásához fog vezetni, hasonlóan a Francia Forradalomhoz. A vitairat eredménye pedig az lett, a „radikális progresszívek” és az őket követő fiatalok, valamint a „burzsoá demokraták” elváltak egymástól. Az első csoportot – némileg a dolgokat utólag szépítve – „bolsevikoknak” nevezték el, a másik frakciót „mensevikeknek”, annak ellenére, hogy a tulajdonképpeni többséget a kisebbségnek tekintett frakció adta.”