Európában mindenhol vészesen emelkednek a lakossági gázárak – emlékeztet közösségi oldalára írt bejegyzésben Varga Judit.

Fotó: MTI/Soós Lajos
Bejegyzésében kiemelte:
Megvédjük a rezsicsökkentés eredményeit
Az Európában történő lakossági gázár emelkedéssel kapcsolatban megjegyezte:
Ezzel szemben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal napokban megjelent felmérése szerint októberben a földgáz átlagára Budapesten volt a legalacsonyabb Európában, míg a villamos energiáért a magyar háztartások fizették a legkedvezőbb árat az Unióban. A magyar energiapolitika tehát működik!
Varga Judit úgy gondolja, „tudjuk, hogy milyen az, amikor az állam nem áll az emberek mellé a szolgáltatókkal szemben és 15-ször emeli a gáz árát, ahogyan azt tették a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején”
Kiemelte, hogy „nem engedhetjük, hogy visszatérjen ez a sötét korszak”.
Nem az emberek pénztárcáját kell terhelni, hanem a klímasemlegesség eléréséhez nélkülözhetetlen megújuló és nukleáris energiatermelést kell továbbfejleszteni.
Szerinte be kell látni, hogy „atomenergia nélkül nincs klímasemlegesség, nincs zöld jövő. Ezt pedig hazánk után már Emmanuel Macron francia elnök is felismerte, miután a tegnapi napon új atomerőművek telepítését jelentette be”.
Bejegyzését pedig azzal zárta:
Ez pedig mind csak azt bizonyítja, hogy nekünk, magyaroknak nem igazunk van, hanem mindig igazunk lesz!

16 Responses
Csakhogy ők nem magyarok, NagyPán népei, amik állandó vasfüggönyt, meg vérengző vérfürdőt hajtanak végre nemi gyalázással. Legyőzték Magyarországot, ezt ünneplik 1997 óta a miskolci névtárukkal. Hiába öltöznnek be népviseletbe a kakas nevet árja család legyőzését ünnepelve felvevő szőke Tóthaik, hiába énekelik a vasfüggönyösök a Himnuszt, vagy hivatkoznak Petőfire, Kossuthra. Minden gyalázás, amiheznyúlnak, szemben a liberális vasnéppel, egy utcában vannak.
Hogyne, ha ezt a III/II-es tisztartó ügynök lánya mondja!
Menjél már! Már az apja megtért a damaszkuszi úton .
Csak az Apró-klán nem képes kinyögni egy nyamvadt bocsánatot.
Nyaljál még nekik!
Lemaradtam Varga hadnagy bocsánatkéréséről?Hol olvasható?
Nem olvashatod. Sohasem kért bocsánatot. De mit írjak már, baszdmeg, amikor egy olyan bandát kell körmömszakadtáig védenem, ahol mindegyik mögött már van egy ereszcsatorna, amin éppen lecsúszott valahonnan?
Ez legalább őszinte volt…
A Jóisten mentsen meg minket azoktól, akik azt gondolják, hogy mindig igazuk van…
szövegértés ált.isk. 2. osztály.
A nagy kezdőbetűvel írott mondatot melyik osztályban hagytad ki?
mikor nem voltatok labancok, internacionalisták, nemzetárulók?
„Spiró György: Jönnek
Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,
füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van. Senki se pisszen. Alantról
kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért –
miért is? ki tudja. Trianonért? –
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klíma: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.
1984”
„Ez pedig mind csak azt bizonyítja, hogy nekünk, magyaroknak nem igazunk van, hanem mindig igazunk lesz!”
Kinek képzeli magát ez az öntelt luvnya, hogy minden magyar nevében dumál?
Cicababa te csak közszolga vagy és senki sem hatalmazott fel, hogy mások nevében beszélj, b+! Ez ugyanúgy vonatkozik a potrohos főnöködre is, aki félistennek képzeli magát! Nagy az arcotok, de hamarosan helyre fognak tenni titeket, „mimagyarokat” az igazi MAGYAROK!
2017.02.20: ORBÁN VIKTOR
„Orbán Viktor: Igazunk lesz a migrációról
Orbán Viktor szerint Európában egyre többen osztják a magyarok véleményét a migráció ügyében. Azt mondta, a legutóbbi uniós miniszterelnöki csúcson a korábbihoz képest már
EGYRE TÖBBEN TÁMOGATTÁK AZ EU-N KÍVÜLI MENEKÜLTTÁBOROK LÉTREHOZÁSÁT, AMELY MAGYAR JAVASLAT VOLT,
és a brüsszeliek korábban hallani sem akartak róla. Nekünk, magyaroknak nem igazunk van, hanem igazunk lesz – fogalmazott. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magyar határra nehezedő nyomás nem fog megszűnni a következő években, ezért a határvédelem továbbra is kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági ügy. „
A felcsúti Sámán Fővezérnek hála 2017 óta is folyamatosan igazunk van!
pánikol a kutya
Ilyeneket Hiler mondott, amikor 1933-ban a felhatalmazási törvény szerint minden a hatalom ura lett.
Hitler: nekem mindig igazam van, mert én vagyok a Fürer, és nekem nem lehet elletmondani.
Na Orbán pont ilyen Fürer.
Egyébként ugyan így viselkedett Mussolini is, mint fasiszta vezér!
Ezért csak gratulálni tudok Orbánnak, hogy ilyen” emberi” nagyságokat utánoz!
Nekem erről Szájer bulija jut eszembe, ahol faszból két méter volt. Ezeknek van igazuk?