Csöbör és Varga imádnák ha Miskolcon sok fegyvert gyártanának… Komámasszony hol a stukker?

Minden adott ahhoz, hogy Magyarország védelemipari szempontból Európa meghatározó szereplőjévé nője ki magát – írta az igazságügyi miniszter, a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön a Facebook-oldalán.

Varga Judit a bejegyzésben úgy fogalmazott, örömmel tölti el, hogy a Miskolci Egyetem igazi 21. századi tudásközpontként és innovációs csomópontként veszi ki a részét a régió fejlődéséből.

Emlékeztetett: a kormány 2016 óta komoly lépéseket tett a védelemipari fejlesztések előmozdítása érdekében és ehhez most a borsodi vállalkozások is nagyban hozzájárulhatnak szaktudásukkal és rátermettségükkel.

A Miskolci Egyetemen megrendezett Védelemipari Konferencia keretein belül a régió vállalkozásai nemcsak ismereteiket bővíthették, hanem lehetőségük is adódott, hogy új kapcsolódási pontokat találjanak a védelemipari ökoszisztémában – fűzte hozzá a Miskolchoz személyesen kötődő Varga Judit, aki köszönetét fejezte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek és Csöbör Katalin képviselőnek, amiért ilyen elkötelezetten dolgoznak azért, hogy a kiemelt stratégiai ágazat fejlesztéséből Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is részesüljön.

11 Responses

  1. Ugye csak a „semleges”-eknél lehet kötelező a sorkatonai szolgálat

    Österreichs Bundesheer

    „Az Osztrák hadsereg néhány összefoglaló adata:

    Katonai költségvetés: 3,209 milliárd USD a GDP 0,8%-ka 2012-ben.
    Teljes személyi állomány: 26 000 fő
    Tartalék: 27 000 fő (kiképzett)
    Sorozás, toborzás rendje: behívás alapján.
    Szolgálati idő: 6 hónap
    Rendelkezésre álló, mozgósítható létszám: 1,9 millió fő, amelyből 1,6 millió alkalmas harci szolgálatra.”

  2. Nagyon jó …. lett volna, ha Kriza anno kilobbizott volna valamit. A kormány jól intézi a védelmi beszerzéseket, befektetéseket és munkahelyeket kér cserébe, de a lényegi beruházások már rég “elkeltek”. Komoly gyárakat jelentettek már be Kiskunfélegyházán, Várpalotán, Zalaegerszegen, Kaposváron, a Nyírségben, Egerben és Gyulán. Miskolcnak maradt egy-két sajtótájékoztató.

    2
    2
    1. Tégy hozzá még egy sort;

      márki-zajos kormány, dobreves város = szopacs

      Két bites kimenetek
      vörös kormány, vörös város = szopacs
      narancs kormány ,vörös város = szopacs
      narancs kormány, narancs város =szopacs
      vörös kormány, narancs város = szopacs

      Ha, Rokker szellemóriás elmegy a városból és MMM képviselet
      (lobbierő) nélkül maradunk, mi lesz velünk itt a sötétségben?
      Bele gondoltál már?

      1
      5
        1. Sebaj! Majd rendeztek egy tüncikét. Felvonultok, ahogy tettétek azt a fáklyás „rabszolgatörvény ” tüntetésen. Leveszítek a láncot, a rázó öklöt. Itt a transzparensetek új szövege: „VISSZA AZ ÁGYÚGYÁRAT!”

          1
          3
        2. Akkor nem a fidesz kormány gazdasági eredménye alapján van nagy arcotok?
          A hátrafele és a felfele mutogatásért nem sok az a 6 sportállás?

          1
          1
          1. A rekord infláció, a rekord államadósság a rekord benzinár vagy melyik gazdasági eredményre nagy az arcod kamukereszténykém?

    1. Súlytalanok a MISKOLCIAK… a Jancsi, a Madár, a sírköves, a parkettás és a többiek…

      1. Nyugi van! Nincs még egy város amelynek 4 képviselője versenyt lobbizik városáért a parlamentben ( Csöbör szoprán, Varga tenor, Jakab bariton, Hubay basszus) Veres beint nekik, mint karmester, Szeged, Debrecen lekörözve.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű