A park szolgáltatásai október végén bezártak, az üzemeltető vállalkozó elmondása szerint felújítás miatt. Tervei között az szerepel, hogy még ebben az évben újra élet költözik a kertbe. A közösségi oldalon közzétett posztjából az is kiderült, hogy a parkra nem mint befektetésre tekint, de a további jelentős beruházások miatt fontos számára a biztonság, amit egy pár évnyi bérlet „nem testesít meg”. Felsorolta, hogy szeretne a jövőben szökőkutat, zenepavilont, mézeskalácsházat és jégpályát létrehozni a területen.

A vállalkozó arról is írt, hogy az előző városvezetéssel – a katasztrófavédelem vízügyi vezetőit bevonva – a víziójukat több tanulmányban bemutató egyeztetések után a területet „forgalomképesnek” nyilvánították, ami azt jelenti, hogy az ingatlan el- és bérbe adható.

Többször küldtünk ( a boon.hu)  már kérdéseket a miskolci önkormányzathoz a Tündérkerttel kapcsolatban, de választ egyik alkalommal sem kaptunk. Legutóbb annyit tudtunk meg, várják a különböző hatóságok véleményét. Ezért is furcsa a mostani helyzet, hiszen ha a vízvédelmi hatóság nem tartja eladhatónak a Tündérkert területét, akkor miért jelent meg a miskolci önkormányzat lapjában az eladásról szóló hirdetés.

Annyit biztosan tudunk, hogy a kert bérleti szerződése 2026-ig szól, és ez a jövőben meghosszabbítható.

A Tündérkert vízbázisvédelmi területen fekszik, rendkívül érzékeny területről van szó. Ezt nemcsak a park esetében, de a Diósgyőri vár felújítási munkálatai során is figyelembe kell venni.