Békaemberszintű összeesküvés-elméletek. Márki-Zay azt állítja, a Fidesz lejáratóanyagot készített róla a DK-nak

 Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

Lejáratóanyagot készített a Fidesz Márki-Zay Péterről, és még az előválasztási kampány alatt eljuttatta a Demokratikus Koalíciónak, állítja az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A DK-nál nem használták a dokumentumokat, hanem közel egy héttel ezelőtt átadták Márki-Zaynak „a bizalomépítés jeleként”, mondta hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján.

Márki-Zay szerint ebből is látszik, hogy a Fidesz be akart avatkozni az előválasztásba, és az is, hogy milyen módszerrel figyel meg embereket. Ezzel együtt bízik benne, hogy a Fidesz nem fogja megfigyelni, lehallgatni őt a kampányban, mert tudják, hogy ez kontraproduktív lenne, másfelől a bizalmas adatai közt nincs is olyasmi, amit szégyellnie kellene.

„Ha lehallgatnak, ha megfigyelnek, ám tegyék.”Márki-Zay szerint a DK-nak eljuttatott dosszié „nem titkosszolgálati anyag, ez körülbelül a Kubatov-lista szintű megfigyelés”, úgy véli, sok emberről lehetnek hasonló információik. „Egészen biztos vagyok benne, hogy a megfigyelés Magyarországon sokkal szélesebb körű, mint amit önök gondolnak. Besúgóhálózat működik, jelentéseket tesznek, ennek nagyon sok nyomát láttam az elmúlt időszakban. Ez egy kézzelfogható nyoma ennek a hálózatnak.”

Az anyag tartalmáról azt mondta, békaemberszintű összeesküvés-elméleteket tartalmaz. Azt ígérte, egyes részleteket hamarosan nyilvánosságra hoznak, de muszáj kitakarniuk a személyiségi jogokat sértő részeket, amik nem őt, hanem két másik embert érintenek.

Kérdésünkre a DK azt írta, „egy vidéki város fideszes önkormányzati képviselője adta a dossziét egy DK-s önkormányzati képviselőnek. A DK-s képviselő, amikor látta, hogy Márki-Zay Péterrel kapcsolatos információk vannak az anyagban, elvitte a dossziét a DK központjába. Mindez az előválasztás második fordulójának utolsó napjaiban történt”. A dossziét ezután átadták Márki-Zaynak, hozzájárulva,https://444.hu/2021/10/25/marki-zay-azt-allitja-a-fidesz-lejaratoanyagot-keszitett-rola-a-dk-nak