EGY A SZÁNDÉK: A TÜNDÉRKERT MISKOLCON MARADJON

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. október 12. kedd 13:35
További, jelentős beruházásokat emleget a Tündérkert megálmodója és létrehozója a közösségi oldalon kedden megjelent írásában. A nem hivatalos álláspontból nem derül ki, mikor nyithat újra a rendkívüli népszerűségnek örvendő miskolci park, de korábban a tulajdonos és a városháza is egyetértett abban, hogy a Tündérkert – mint a város egyik legszebb és legszerethetőbb attrakciója – továbbra is Diósgyőr vára mellett működjön.

A keddi, hosszú poszt írója feleleveníti a Tündérkert történetét, hangsúlyozottan kerülve a politika belekeverését, pusztán a tényeket, a kronológiát rögzítve. Leszögezi azt is, hogy a jelenlegi városvezetés jó kezdeményezésnek és jó folytatásnak tartja a Tündérkertet, és azt szeretnék ők is, „ha biztonságban álmodozhatnánk tovább”.

„Az ország több nagyvárosában hosszabb-rövidebb ideig élve úgy éreztem, Miskolc a legjobb adottságú város, és nem elsősorban a természeti csodái miatt, hanem az összetartó, akár a mit tudom én milyen, de mágnesként összehozó foci miatt, a sehol sem erősebb lokálpatriotizmus , a „sorsod Borsod” szívdobbanás miatt, a részese akartam lenni. Ezt rombolni, mindenben „konfliktust” keresni, generálni bűn!” – utal a poszt írója arra a kommentcunamira, amely a közelmúltban elindult a közösségi médiában.

Hangsúlyozta azt is: „a parkra nem mint befektetésre tekintünk, de a további jelentős beruházások miatt (szökőkút, zenepavilon, mézeskalácsház, jégpálya) fontos számunkra a biztonság…”.

A miskolci önkormányzat is reagált a közelmúltban a közösségi médiában a Tündérkerttel kapcsolatos híresztelésekre. Közleményükben ezt írták: „Miskolc városa büszke a Tündérkertre, arra a parkra, amit naponta sok százan, évente pedig sok tízezren látogatnak.

Miskolc városának nincs tudomása arról, hogy a Tündérkertet bárki be akarná zárni vagy záratni.

Miskolc városa azt szeretné, ha a Tündérkert, mint a város egyik legszebb és legszerethetőbb attrakciója, továbbra is Diósgyőr vára mellett működne. Miskolcnak és a Tündérkert üzemeltetőjének erre élő szerződése is van.”

Korábban írtuk.

Tündérkert. Dr. Kriza Ákos emlékét,s a volt Városvezetés hitelességét gyalázzák azon toll-(köpönyegforgató) publicisták,akik nem tartják tiszteletben kérésünket. Ezek mennek a Facsén