Korózs eftás nem intézte el a Simon barátjával, hogy a szovjet déli hadseregcsoport ukrán őrnagya ne kapjon a mátyásföldi szolgálatáért nyugdíjat, mint ukrán-magyar kettős állampolgár?
vagy nem ez volt a dolguk, mint államtitkároknak

“A szocialisták csütörtöki nógrádi kampányrendezvényét azt tette pikánssá, hogy a „senkiháziaknak nincs helye közöttünk”-dörgedelmet végül a volt elnökhelyettes egykori kollégája, Korózs Lajos mondta ki. Korózs évekig együtt ült a párt elnökségében Simonnal, 2008 és 2010 között pedig mindketten a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárai voltak. A Korózs mellette ülő Boldvai László pedig néhány éve azért került a bulvárlapok címlapjára, mert ezer négyzetméteres luxusvillát építtetett a salgótarjáni Gorkij-lakótelep tetejére.”