Kezd élhetetlenné válni a miskolci belváros

Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója elmondta, munkatársai múlt pénteken, a késő délutáni órákban a térfigyelő kamerákon észlelték, hogy a Villanyrendőrnél két, egyértelműen bódult állapotú személy garázdálkodik: másokat megfélemlítettek, illetve az itt található cukrászda kirakatát rugdosták.

A kivonuló rendészek intézkedés alá vonták és visszatartották őket a rendőrség kiérkezéséig. Eközben derült ki, hogy az említett bolton belül már bántalmaztak valakit, akihez mentőt kellett hívni.

Ugyanezen a napon, az éjszakai órákban – szintén a térfigyelő kamerák észlelése alapján – a Centrum áruház környékére vonultak ki a kollégák – folytatja az igazgató. Itt több személy verekedett össze, szétválasztották, elfogták, majd a kiérkező rendőrjárőröknek átadták őket. Még azt a két társukat is, akiket egy környező kocsmában találtak meg.

A garázdaság csak a kezdet

Szintén a héten történt, hogy az egyik Búza téri gyorsétterem környékéről érkezett bejelentés alapján egy ott kolduló személy esetében intézkedtek a rendészek. Kiderült, hogy egy két héttel korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Károly utcai épületéből megszökött fiatal kéregetett, aki ennél fogva körözés alatt állt. Őt átadták a megfelelő hatóságnak.

Lakossági bejelentés alapján intézkedtek – még mindig pénteken – a MIÖR munkatársai egy zöld-fehér színű motor esetében, amely huzamosabb ideje foglalta a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyet a Fazekas utcán. Vincze Csabától megtudtuk, a helyszínre kiérkező kollégák azzal szembesültek, hogy a jármű gyújtáskapcsolóját megrongálták, ezért feltételezhetően lopott gépről van szó. Értesítették a rendőrséget és kiderült