Skip to content

A 35 éves szlovák férfi két embert ütött el terepjárójával, majd cserbenhagyta őket

Még mindig küzdenek a szlovák terepjárós egyik áldozatának életéért

 

A 35 éves szlovák férfi két embert ütött el terepjárójával, majd cserbenhagyta őket. Az egyik áldozat a helyszínen életét vesztette.

Hétfőn reggel brutális gázolás történt Jánossomorján és Mosonmagyaróváron, egy szlovák származású 35 éves terepjárós két szabályosan közlekedő biciklistát ütött el. A jánossomorjai áldozat, egy alig húsz éves lány életét vesztette, azonban a mosonmagyaróvári M. László életéért még mindig küzdenek az orvosok – írja a Blikk. Az ámokfutó egyik helyszínen sem állt meg segíteni áldozatainak, órákkal később kapták el a rendőrök, drogtesztje pozitív lett.

„A lányom fél 4 kor indult el otthonról dolgozni az egyik helyi boltba. A bicikliúton haladt, amikor kilenc házra tőlünk elgázolták. A településen működő térfigyelő kamerákat élőben lehet nézni online, s az édesapja munka közben azon vette észre lányának azt a biciklijét, amit Viki a 20. születésnapjára kapott tőlünk júliusban” – emlékezett vissza a Blikknek Budainé Krisztina, az elhunyt lány édesanyja.

Az apát lánya munkahelyéről értesítették, hogy Viktória nem ért be a munkába, az apa pont ekkor ért a baleset helyszínére, ahol a rendőrség tájékoztatta arról, hogy mi történt. Viktóriát a helyi sportegyesület is gyászolja, ő volt a kézilabdacsapat kapusa.

A 49 éves M. László a Blikk információi szerint szintén szabályosan közlekedett, éppen négyéves lányához tartott, hogy elvigye őt óvodába. Súlyos koponyasérülést szenvedett a balesetben, emiatt már idegsebészeti műtéten is átesett. A lapnak az áldozat volt felesége azt mondta, László gerince is eltört, valamint belső vérzése is van, az életéért jelenleg is küzdenek.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük