Kutyafuttatót adtak át a Vologda utcán

Elkerített kutyafuttatót adott át a Vologda utcán Erdei Sándor, a városrész önkormányzati képviselője péntek délután.

– Amikor még nem voltam képviselő, erre sétálva már akkor is azt tapasztaltam, hogy rengeteg a kutyás a Mátyás király és a Vologda utcán, így aztán ahogyan megválasztottak, rögtön a terveim között szerepelt egy ilyen létesítése – mondta a Velünk a Város frakciójának tagja.

– A két paddal és hulladékgyűjtővel elkerített, zárt kutyafuttatóra komoly igény volt, kihasználtsága emiatt is lesz jelentős – tette hozzá.
Erdei Sándor elárulta: állatbarátként nagy örömére szolgált, amint időközben körzetéből újabb ezzel kapcsolatos lakossági igény érkezett – ennek mentén a Dóczi József utcán is létre kívánnak hozni környékbeli kutyák és gazdáik számára hasonló teret.