A függőhidat meg gyorsan el kéne felejteni. Plusz látogatókat nem fog hozni, és úgyse jön ki 4 milliárdból. Ezek mennek a Facsén
Szeretem Sátoraljaújhelyt. Mint ahogyan szeretem Budapestet is; engem nem zavar a tömeg, a nyüzsgés, a kavalkád, simán el tudnék éldegélni a belvárosban (na, jó, azért egy tetőkertes kis lakásra gondolok itt ábrándosan), mint ahogyan zökkenőmentesen elmotoszkálnám a hétköznapjaimat valamelyik zempléni alig lakosú apró zsáktelepülésen is.
Szóval szeretem a szülővárosomat, bár mostanság ritkásan jutok haza, de a megérkezés, ahogy az ember ráfordul Némahegy kanyarjára, a háttérben pedig előkomorul a Sátor-, meg a Magas-hegy, ugyanúgy, örökkön örökké bedobogtatja a szívemet. Még akkor is, hogyha huszonévesen szinte menekültem a „nem történik semmiből” fel (mert ide ugye fel kell jönni vidékről) a „nagy faluba”.
Olvasom az Átlátszón, hogy került valahonnan pénz, és bár eredetileg 2,8 milliárdra, meg üveghídnak tervezték, 4 milliárdból mégis megépül a saújhelyi függőhíd. Ami igencsak megosztja az otthoniakat, de én most nem erről írnék. Hanem, hogy mi értelme van ennek az egésznek.
A rendszerváltás környékén úgy 20 ezer lakója volt a városnak, most 13 ezer körüli lehet a lélekszám. Eljönnek az emberek, ahogy eljöttem én is, nem tudja megtartani őket Zemplén fővárosa. Nem egyedi a probléma, sok vidéki településen hasonló méretű az elvándorlás.
Erre született a politikai válasz, hogy Sátoraljaújhelyből turisztikai attrakciót kell csinálni, az majd fellendíti a települést. Végül is miért ne, a hegyek, a sípálya, a kilátó, Zemplén, a borok, a Magyar Kálvária, Kazinczy Széphalma, a zsólyomkai pincesor, vagy az Ungvári Pincék – micsoda alapok, ugyebár. Az évek alatt lett hát kalandpark, nyári bob, meg a libegő, és hegyről-hegyre átcsúszás, mind-mind remek dolog. De tényleg, ezt most irónia nélkül mondom. Ide sorakozna a két hegyormot összekötő bitang hosszú függőhíd is.
A gond, hogy a rendszer nem annyira működik. És lehet még hozzápakolni megannyi turisztikai produkciót, az alapvető probléma ugyanaz marad. Érkezik a turista, az elkerülő úton elkerüli a forgalommentesített belvárost, kihajt a város szélére, kikalandparkozza magát, aztán beül az autóba, és huss, kellemes élményekkel telve gurul tovább.
A belváros, ami pedig annyira hangulatos, pont olyan, mint az „én időmben”, ugyanazok az arcok ülnek ugyanazokon a helyeken az italukat kortyolgatva. Mondjuk, az állandóságnak is megvan a varázsa.
Csak, mert senki sem gondolkodott azon, hogy lehetne a vendégeket több éjszakára a városban tartani. Ha én lennék a polgármester, a borászokkal, őstermelőkkel közösen azon agyalnék, miként tudnánk lokális gasztronómiai központtá varázsolni a városkát. Legfőképpen pedig azon melóznék, hogy legyenek jó, de megfizethető szállások a városban. Egy esti wellness például csodákra képes.
És tolnám ezerrel a kultúrát, annyi, de annyi érték és hagyomány rejlik Zemplénben: a Völgyfesztivál mintájára megcsinálnám a Hegyfesztivált, bevonva a környező falvakat is. De minden hétvégére rendeznék valami kis apró minifesztivált, kézműves piacot, sör- és borvásárt, sajtmustrát, mindent, amit Zemplén nyújtani képes.
Így aztán a látogatók alapjáraton is hosszú hétvégére érkeznének: első nap kalandpark full extra, este pancsi a hotel élményfürdőjében. Második nap zempléni kirándulás, estefelé borkóstolóval az Ungvárin, majd kis kulturális móka a belvárosban, koncert, vándorszínház, hozzá a helyi ételek, italok. Vasárnap vártúra, előtte még kézműves cuccok turkálása a főtéri gasztropiacon, este a sok-sok várbarangolástól fáradt, de lelkes búcsúwellness.
Örömbódottá.
A függőhidat meg gyorsan el kéne felejteni. Plusz látogatókat nem fog hozni, és úgyse jön ki 4 milliárdból, lásd még: alkotmányos költség.