Varga Judit még Lewis Hamiltontól is megvédi a magyar gyermekeket

Igazi nagyágyút, Varga Judit gyorstüzelésű igazságügyi Facebook-influencert vetette be Magyarország kormánya Lewis Hamilton brit autóversenyzővel szemben azután, hogy utóbbi a Forma-1 magyar nagydíja előtt a kormányzat furcsa nyelvén „gyermekvédelmi törvénycsomagnak” nevezett homofób jogszabályról nyilatkozván azt mondta, „[e]lfogadhatatlan, gyáva és félrevezető, hogy a hatalmon lévők ilyet vezessenek be”.

„Sajnálattal láttam, hogy ma Lewis Hamilton is csatlakozott a gyermekvédelmi törvényünket támadó nemzetközi fake news-gyártók [sic!] táborához” – kezdte a rá jellemző lendülettel Varga, hogy utána némi önellentmondásba keveredve a saját állítása szerint gyermekek védelméről törvényt alkotó kormány tagjaként kijelentse: „a magyar gyermekek védelme a magyar szülőkre tartozik”.

„Jómagam a KRESZ vizsgára nem a sajtóból készültem, hanem tankönyvekből. Javaslom Lewis Hamiltonnak is, hogy mielőtt butaságokat állít, olvassa el a magyar gyermekvédelmi törvényt. A cipész maradjon a kaptafánál, a FORMA 1-es [sic!] pilóta pedig az autóversenyzésnél” – tette hozzá a frappáns visszavágások kormányzati felelőse, majd zárásként sok sikert kívánt Hamiltonnak a Hungaroringen. A posztot amúgy egy olyan fotóval illusztrálta, amelyen ő maga is autóban ül. A jobb hátsó ülésen.https://444.hu/

5 Responses

  1. Ahogy elhangzott, ezek a forma 1-es pilóták legalább kormányozni tudnak!
    Meg van többmint 100 millió követőjük a világon, Vargának meg vagy 20 ,

    1. Ezt ha az igazságügyi nemzetes asszony megtudjax xxxxxx fog megint.
      És nem lesz közös szelfi se a Hungaroringen

  2. A Pavlovi reflex. Meghallja a zacskó zörgését és ül. Aztán meg a farkát csóválja.
    Fizetett rendszerkutya. Valószínűleg benne van a munkaköri leírásában, hogy ha bármilyen „mozgást észlel” , ő „ugat” elsőnek. Ha elvéti, megy vissza a „telepre”.

  3. Kisegítem azokat akik nem értik. Nem a szomszéd galaxisról az ufók mondtak véleményt például a világon egyedülállóan legmagasabb áfa-ra.
    Ha így lenne, akkor az is „csak” vélemény lehetne, mert a magyar emberek az eszükhöz méltóan erre hatalmazták föl a jelenlegi kormányt.
    Látszik, hogy a magyar embereknek az egy főre jutó hülye az kettő.

  4. https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/p228x119/227043392_4068262433250902_1796896392614481706_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=CEHHVUrbfekAX-pM8BB&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=0b959940d4c4631c7ecb8b287a9cbf83&oe=612A5C32

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű