Fenyő-gyilkosság: soha nem hallott részletek a nyomozásról és arról, hogyan vezettek el a szálak Gyárfáshoz és Portikhoz

Interjú Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredessel, aki 1998-tól nyomozott a befolyásos médiamogul: Fenyő János meggyilkolásának ügyében.

Kovács Lajos közel negyven éves rendőri pályája során kizárólag erőszakos bűncselekményekkel foglalkozott, főleg gyilkosságokkal. Szakmai útja során három gyilkosságsorozat nyomozásában is részt vett. Sokáig vezette az úgynevezett „Döglött Ügyek Osztályát”, ahol korábban megoldatlan bűncselekményekkel foglalkoztak. Így került hozzá a Fenyő-gyilkosság is.

 

Emlékszik még 1998 február 11-re? Hogyan, kitől tudta meg, hogy megtörtént a 90-es évek egyik legkegyetlenebb leszámolása? 

Akkor, amikor ez történt az ORFK-n dolgoztam a Teve utcai rendőrpalotában. Pontosan emlékszem, hogy valaki bejött a szobába és azt mondta: lelőtték Fenyőt. Mondtam, akkor gyászba borul a Hungária Együttes, nekünk meg lesz dolgunk. Ugyanis először azt hittem, hogy Fenyő Mikit lőtték le, hiszen én akkor csak őt ismertem Fenyő néven. Aztán megtudtam, hogy Fenyő János egy médiacézár a Vico cégcsoport vezetője, és később kirajzolódott, hogy ki volt ő pontosan. Először a BRFK kapta meg az ügyet. Aztán elkezdődött a helyszíni szemle, de én is meg akartam nézni hol történt ez a gyilkosság, és akkor kimentünk oda a Margit utca sarkára, akkor még ott voltak a rendőrök. Azt láttam, hogy föntről a Margit utca becsatlakozik a Margit körútba és ott volt egy lámpa, ami hogyha zöldre vált, akkor vagy el lehet menni a körút irányába, vagy a Moszkva térre. Doszpot Péter kapta meg az ügyet és mesélte, hogy Fenyő a piros lámpánál álló autók közül a harmadikban ült, és a Mercedese mögött kettővel állt egy fehér Mitsubishi, abból kiszállt az anyósülésről egy pofa előre sétált a kocsisor mellett és az az ablakon keresztül géppisztollyal lesorozta Fenyőt. A sorozatok átmentek Fenyő kocsiján és szemben van egy támfal, még abba is belecsapódtak a golyók, és majdnem egy szembejövő kis Fiatot is eltalált.

A Fenyő-gyilkosság előtt már volt néhány merénylet, bár a legnagyobbak, mint az Aranykéz utcai robbantás csak ezután jöttek, de azért ekkorra már megölték Prisztás József vállalkozót, és volt pár kisebb robbantás is. Ez az ügy akkoriban is nagy falatnak számított? Ma már szinte elképzelhetetlen lenne, hogy valakit fényes nappal a budapesti forgalom kellős közepén, gyakorlatilag kivégeznek. Ráadásul egy olyan befolyásos vállalkozót, mint amekkora, akkor Fenyő János, a Vico cégcsoport vezetője volt.https://168.hu/letoltendo/fenyo-gyilkossag-soha-nem-hallott-reszletek-a-nyomozasrol-es-arrol-hogyan-vezettek-el-a-szalak-gyarfashoz-es-portikhoz-208790?fbclid=IwAR3xZu4QdX8W-I-WXnNHcm672ft3QYM7rlZVUny18JjLT74yqdIN6W2yN3E