Nem vett részt a közéletben. Mi volt a haszna?

“Vendéglátó ipari végzettségű édesapám, még mielőtt megszülettem volna, szakmai karrierjének egy újabb állomásaként szállodavezetői állást kapott a miskolci Avas Szállóban. Tőle tudom, hogy őt is meglepte, amikor pár hónappal később felszólították, hogy a munka része a titkosszolgálatokkal való együttműködés. Kémelhárító, SZT-tiszti III/2-es besorolást kapott, ez annak idején a hódmezővásárhelyi Emlékpont nyilvános listáján is látható volt. A miskolci médiában 2011-ben ez az ügy nagy nyilvánosságot kapott, a családban és a környezetünkben mi akkor megbeszéltük a dolgot. Édesapám elmondta, hogy amikor rádöbbent, miről szól ez és miért is kapott vezetői megbízást, 1983-ban nemet mondott a szolgálatoknak és a sokak által vágyott szállodavezetői pozíciójából is távozott. Ekkor én hároméves voltam; ki gondolja, hogy nekem mindezért magyarázkodnom kéne?

Nem tudok arról, hogy bárkiről jelentést írt volna, nem is állítja senki. Nem ártott senkinek. Miután 1983-ban saját kérelmére megszűnt az együttműködése a Belügyminisztériummal, a vállalkozói szférában folytatta – egész életében a vendéglátásban és a kereskedelemben dolgozott – és megnyitott egy kultikus kis helyet, a sok miskolci emlékeiben még élő Tejbárt. Bár a városban sokan ismerték, sosem politizált, nem vett részt a közéletben. Úgy érzem, az ember hozhat naiv döntést, de ha azután helyrehozza, lehetősége nyílik arra, hogy a gyermekeit a saját értékrendje szerint, külső befolyástól mentesen nevelje. Ez a történet is jelzi, mit tett egyes családokkal a diktatúra.”