Ha nincs a covid…„A gyerekek keresik az apjukat, várják haza” – Meghalt a miskolci hármasikrek édesapja

A 37 éves férfi súlyos szívbeteg lett, két héttel azután, hogy beköltöztek az otthonukba. A családsegítő szerint ha nincs a covid, talán hamarabb megkaphatta volna a szükséges kezeléseket.

 

Négy évvel ezelőtt születtek a miskolci hármasikrek, akiknek érkezése azért volt szenzáció, mert spontán módon fogantak. Ilyen 7-8 ezer szülésből egyszer ha előfordul – írja a Blikk.

Az akkor 25 éves édesanya elmondta, hogy csak egy babát vártak, őket is meglepte, hogy három pici született. Bár az édesapa akkoriban még dolgozott az építőiparban, de az egészségügyis anyuka otthon maradt az ikrekkel, így segítségre szorultak.

A Zsófi-ReményVár Egyesület támogatta a családot egy évig. Majd mikor az apa lebetegedett, újra a család mellé álltak. Az egyesület elnöke a lapnak elmondta, hogy:

„2019-ben kerültünk ismét napi kapcsolatba velük, amikor Robiról kiderült, hogy beteg. Eleinte csak egy megfázásra gyanakodtak, aztán az orvosok közölték, hogy súlyos szívbetegséggel küszködik. A vizsgálatok során azt is megállapították, hogy szívátültetésre lesz szüksége, de előtte egy hosszas gyógyszeres kezelés várt rá, ami az egész tavalyi évben tartott”.

Az apa ekkor már nem tudott dolgozni, még az albérletük emeletére is nehezen jutott fel. Az anya ment vissza dolgozni.

„Idén márciusban Robi kapott egy szívritmus-szabályzót, vagyis pacemakert, de még utána is nagyon vizesedett. Hiába szedte a gyógyszereket, nem igazán javult az állapota. Ekkor már tudták, hogy az albérletükből hamarosan el kell költözniük, ezért a falusi csok segítségével megvettek egy házat Sajóbábonyban. Amikor berendeztük nekik, már nagyon rosszul volt.

Végül néhány nappal később, július 8-án mindössze 37 évesen örökre lehunyta a szemét. Két héttel azután, hogy beköltöztek az otthonukba. Ha nincs a Covid, Robi máig élhetne. Akkor talán hamarabb megtörténhetett volna az a beavatkozás, amire szüksége volt az élethez”

– mondta el a családsegítő.

Laura, az édesanya nehezen éli meg, hogy bár az egészségügyben dolgozik, mégsem tudott párján segíteni, pedig azt tervezték, hogy egész életüket együtt élik le.

„Teljesen összeomlottam a párom halála után. A gyerekek keresik az apjukat, várják haza, nem értik, hogy miért nincs velünk otthon. Még nem tudják azt sem, mi történt vele”

– mondta.

Ha segítenél a családnak az alapítvány számlaszámán megteheted: 10402764-50526755-84751000. Közlemény: Szilágyi Laura.