Mielőtt Debrecenhez csapják a várost…Gyártásra és logisztikai tevékenységre alkalmas csarnokot épít Miskolcon a XANGA

Gyártásra és logisztikai tevékenységre alkalmas csarnokot épít Miskolcon a XANGA Investment & Development Group a Déli Tudományos és Technológiai Parkban. A földterület adásvételi szerződését már aláírták a cégcsoport és a város képviselői, a több mint tízmilliárd forintos beruházás a tervek szerint még idén elkezdődhet.

„A Xanga csoport egyik tagvállalata vásárolt meg egy hathektáros területet Miskolc déli határában, és ott üzleti infrastruktúrát alakít majd ki 25-30 ezer négyzetméteren, hogy magas hozzáadott értéket képviselő, termelő és logisztikai cégeket telepíthessünk oda. A cég és a vezérigazgató, Herdon István személye egyet jelent a sikerrel, hiszen cégcsoportja húsz éve fejleszt ipari infrastruktúrát, gyárakat, logisztikai központokat.” – nyilatkozta Veres Pál, Miskolc polgármestere a helyi sajtónak.

A XANGA Investment & Development Group egy magyar tulajdonban lévő, debreceni központú kockázati tőkebefektetői cégcsoport. Tevékenységük nagy kapacitású közmű infrastruktúrával ellátott, zöldmezős ipari területek kialakítása, valamint a kialakított ipari területeken, technológiai transzfer fogadására alkalmas kulcsrakész üzemek és logisztikai egységek létesítése és bérbeadása.

A városvezető a megállapodás aláírásakor beszélt arról is, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű munkahelyeket vár az ilyen beruházásoktól, ahol a miskolciak nem egyszerű összeszerelőként, hanem tudásukat kamatoztatva, megbecsült és jól fizető munkát végezhetnek.

Herdon István,  (képünkön) a XANGA Investment & Development Group vezérigazgatója a minap.hu-nak számolt be róla, hogy a Xanga 20 éve fejleszt ipari infrastruktúrát. Jellemzően külföldi termelő cégek számára építenek gyárakat és logisztikai központokat Kelet-Magyarországon, elsősorban Debrecenben. A csarnokokba aztán már a termelő cég telepíti be a gépeket, ő veszi fel a dolgozókat. Egy gyár építése általában 14-16 hónapot vesz igénybe, a Xanga azonban felgyorsítja a folyamatot: a bérlő igényeinek megfelelő, szerkezetkész gyár akár 3-4 hónap alatt elkészül. Egy évet tehát nyer a letelepülni szándékozó cég, ami nagy előnyt jelent a felgyorsult nemzetközi versenyben.

A Napi.hu korábban itt írt egy Miskolc ipari területeihez kapcsolódó égető problémáról. Eszerint a város ipari park kialakítására alkalmas területei szinte elfogytak, a meglévők pedig lassan megtelnek. A környező településeknek azonban még vannak területik, amelyek alkalmasak, vagy alkalmassá tehetőek ilyen jellegű hasznosításra. Részben e kihívás megoldására, részben más jellegű együttműködések fejlesztésére agglomerációs gazdaságfejlesztési tanács létrehozását kezdeményezte Veres Pál, a borsodi megyeszékhely polgármestere.

Napi .hu