Skip to content

Nem rossz érzés az, amikor egy versenyen megelőzi az ember egy egyetemista tanítványát.

Hétindító motiváció - Dr. Szabó István
www.mozaikmed.hu – 2021-07-05 09:40

Dr. Szabó István vagyok, 64 éves fizikus, docens a Debreceni Egyetemen, ahol oktatok és kutatok. Nincs sportolói múltam, rendszeresen futni 2018 nyarán, 62 évesen kezdtem el. Voltak ugyan futó ismerőseim, de nem gondoltam, hogy egyszer én is futó leszek. Jártam úszni, jógázni, kerékpároztam, szóval volt némi alapom, de a futás nem tartozott a képességeim közé. A Balatonnál egy reggeli kocogás során, ahová egy éppen térdsérüléssel bajlódó futó ismerősömmel mentem el, ráéreztem, hogy ha megfelelő a tempó, akkor a futás nem a kifulladásról szól. A megfelelő tempó az, amikor lehet beszélgetni is futás közben. Az elképzelésem az volt, hogy ez egy egyszerű sport, csak egy cipő kell hozzá és már lehet is futni környékbeli utcákon. Elkezdtem amatőr kocogóként futni fokozatosan növelve a távokat. Az első “Fuss a Nagyerdő madaraiért” volt nekem is az első, ahová azért mentem el, hogy az erdei terepen való futást is kipróbáljam. Három oxigén kör volt a táv, ennyit még soha nem futottam, úgyhogy a második után felmerült, hogy kiszállok, de végig csináltam. Ezután az aszfaltról áttértem az erdei utakra és elkezdett bővülni a futófelszerelésem is.

Szeretek egyedül futni az erdőben, ami lehet egy meditatív élmény, teljes kikapcsolódás, lehet a táj felfedezése, vagy lehet keresni benne a FLOW állapotát (Csíkszentmihályi Mihály: A Futás öröme). A futás a legintenzívebb mozgás, amit valaha is műveltem. Amikor a lábak felváltva talajt érnek, akár a testsúly többszörösének megfelelő erőt fejtik ki, a normál állapot többszörösére gyorsul a keringés és a légzés is. Meg kell tanulni a technikát, úgyhogy mivel biomechanikával is foglalkoztam, elkezdtem olvasni a szakirodalmat tudományos alapossággal is. (“Futók kézikönyve – javítsd a technikádat a tudomány segítségével”) Felszereltem magam pulzusmérővel és különféle applikációkkal, hogy a pulzus zónában maradjak, ideális legyen a lépésszámom és tudjam menet közben is a részeredményeket. A szeptemberi nagyerdei terepmaraton lett a következő cél, a 10 km-es táv, ami negyedmaratoni távként még jobban hangzik. A célom egyszerűen a szintidőn belüli teljesítés volt, amire elkezdtem készülni egy edzésprogram alapján, távokkal, pihenőnapokkal és úszással, mint keresztedzéssel. Érezhetően alakult át a testem, fogytam 4 kg-ot, és új “futóművet” kaptam, az ezzel járó folyamatos izomlázak és kisebb fájdalmak árán. Hogy minden rendben legyen, a verseny előtti három héten lefutottam a pályát egyedül, így tényleg sikerült új részeit megismernem a Nagyerdőnek. Augusztusban így összejött 132 km és szeptemberben a versennyel együtt még 80 km. A korosztályomban a negyedmaratonon a 3. lettem (három indulóból), a teljes mezőnyben valahol a középmezőnyben végeztem.

Egy helyi futóközösséghez való csatlakozásról gyakran olvastam az ilyen témájú cikkekben. Kíváncsi is voltam rá, milyen egy rendes bemelegítés vagy a futás végén a nyújtás. Próbáltam ellesni néhány dolgot a stadion körüli futásaim során, de a bemelegítésem csak annyi volt, hogy kerékpárral mentem ki a pályához. Végül vettem a bátorságot, és elmentem egy Mozaik Med edzésre. Már az első alkalomtól jól éreztem magam a csapatban, találtam régi ismerősöket és szereztem sok újat is az idők során. A szerda esti futásokon nekem eleinte a kocogó csapat volt a heti tempófutásom, később néha bevállaltam az 5:30-as köröket is. A hosszú futásokra a hét többi napján ott volt az erdő. Közben a feleségem is elkezdett futni, úgyhogy vele a lassú futás előnyeit is megtapasztaltam. A következő ősszel már Mozaik Medes pólóban mentem a terepmaratonra és az oxigén kupás futásokra is. Az oxigén kupán kipróbáltam, milyen lefutni az 5 km és 10 km távot egymás után. Az első karantén időszaka alatt kezdtem el futópadon futni. Eleinte furcsa is volt egy helyben haladni, de megpróbáltam ezzel az extrém sporttal bekapcsolódni az #egyedülisközösen Mozaik Med játékba. A futás élménye nekem nem teljes a mozgó táj látványa nélkül, ezt a „bitgym” biztosította a futópad elé szerelt monitoron. Így már nem volt unalmas a futás, sokféle terepet választhattam és a futópadon gyakorolhattam biztonságosan és fokozatosan a mezítlábas futást is. Az igazi öröm mégis az volt, amikor újra elindultak a közösségi futások. Nyáron elkezdtük felfedezni kerékpárral is a környéket, megkerültük a Tisza tavat a Mozaik Meddel. Elkezdett érdekleni a félmaratoni táv lefutása. A cél a zeleméri templomrom volt, eleinte 14-16 km után elfogytam. A Mozaik Med születésnapi partiját követően augusztus 1-én délután lefutottam életem első félmaratoni távját. Az őszi terepmaratonon is ezt a távot választottam, majd idén tavasszal is. Mostmár a korosztály három indulójából a második helyet béreltem ki.

A futás önmagában is jutalom, még ha néha meg is kell szenvedni a saját határainkat feszegetve.

Más élvezeti cikkekkel szemben fokozatosan adagolva az utó- és mellékhatások is jók. Ahogy öregszik az ember, úgy érzi, hogy lassan veszít a képességeiből. A rendszeres futás hatására javul a vérkeringés, nő a teherbíró képesség, a tűrőképesség és látványos lehet a fejlődés bármilyen életkorban, vissza lehet fiatalodni. Nem rossz érzés az, amikor egy versenyen megelőzi az ember egy egyetemista tanítványát.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.