A miskolciak örömtelen élete…

Egy másik vállalkozás tulajdonosa tőlünk hallott a zóna kijelöléséről, őket nem értesítette senki. Nem örült a dolognak, tart attól, hogy a bolt forgalmára negatívan hathat, és attól is, hogy a dolgozóinak nap mint nap ilyen környezetben kell majd munkába járniuk.

A Szinva túlsó oldalán – ahol most már illegális a prostitúció – találkoztunk egy szexmunkással, aki szintén nem vállalta nevét, és nyilatkozni sem akart, de annyit elmondott, nem tudott arról, hogy át kellene mennie a másik oldalra, mert itt már törvénysértést követ el, neki sem szólt senki.

Várhatóan nem hat pozitívan az ingatlanárakra a zóna kijelölése
Balogh László

Balogh László, az ingatlan.com munkatársa az Északnak elmondta, nem sok példa van türelmi zóna kijelölésére, ezért számszaki adatok sem állnak rendelkezésre egy ilyen változás közvetlen hatásairól. De várhatóan nem hat pozitívan az ingatlanárakra, hiszen egy olyan tevékenységről van szó, amit a többségi társadalom elítél, és negatívnak tart. Ennek minden bizonnyal lehet árcsökkentő hatása. A konkrét helyszínen főleg vállalkozások működnek, nekik ebben a környezetben kell az ügyfeleket fogadniuk. A telephelybérlésnél is erősen korlátozza a potenciális jelentkezők számát az, hogy eleve nem működhetnek ilyen helyen például gyermekekkel foglalkozó vagy gyermekeknek árukat forgalmazó cégek. Ez negatívan hat az ingatlankiadásra és a bérleti árakra, mert szűkíti a lehetséges jelentkezők számát.

boon.hu infó